Kína 124 milliárd dollárt adna az Új Selyemút létrehozására

Fotó: MTI/EPA / Narong Szangnak

-

A pekingi csúcstalálkozó hírét nyugaton aggodalommal fogadták.


Hszi Csin-ping elnök szerint Kína 124 milliárd dollárral (mintegy 35 ezer milliárd forinttal) támogatná a békére, a nyitottságra és a szabadkereskedelemre épülő Új Selyemút létrehozását. Az elnök egyúttal a vetélkedés és a diplomáciai hatalmi játszmák régi modelljeinek elvetésére szólított fel.

Kína évek óta népszerűsíti az Övezet és Út nevű 2013-as kezdeményezését, amely az Ázsia, Afrika és Európa összekötését célzó sok milliárd dolláros projektekkel szerinte a globális fejlődés motorja lehetne. A kétnapos Egy övezet, egy út nemzetközi fórum a legfontosabb diplomáciai esemény idén Kínában, és ez lehetőséget nyújt Hszinek, hogy megerősítse országa globális vezető szerepét a visszavonulót fújó és szabadkereskedelmi egyezményeket felmondó Egyesült Államokkal szemben.

"Az együttműködés nyílt fórumát kell létrehoznunk, és biztosítanunk kell a nyitott világgazdaság fenntartását és fejlődését" – mondta a csúcstalálkozó megnyitóján a kínai elnök. "A kereskedelem a gazdasági fejlődés fontos motorja."

A kínai elnök jelentős összegeket irányzott elő az Új Selyemút finanszírozására. Hszi további 100 milliárd jüant (4100 milliárd forintot) fektetne a már létező Selyemút Alapba, 380 milliárd jüant (több mint 15.500 milliárd forintot) szánna kölcsönökre és 60 milliárd jüannal (2460 milliárd forinttal) támogatná a fejlődő országokat és a nemzetközi intézményeket az Új Selyemút országaiban. A kínai vezető 300 milliárd jüan (12.300 milliárd forint) erejéig bátorítaná a pénzintézeteket tengerentúli jüan alapjaik kiterjesztésére.

Nyugati diplomaták aggódnak a csúcstalálkozó és a tervek miatt, mert úgy vélik, hogy Kína ezek segítségével próbálja meg kiterjeszteni globális befolyását. Peking visszautasította a vádakat, és azt mondta: a mindenki számára hasznot hajtó, kizárólag a jólét elősegítését célzó kezdeményezés nyitva áll azok előtt az országok előtt is, amelyek nem a selyemúton fekszenek.