Kim Dzsong Un a testvérét is elküldi Dél-Koreába

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

A 22 fős észak-koreai küldöttség három napra utazik el a téli olimpiára. A hivatalos megnyitó pénteken lesz, már csak az utolsó símítások vannak hátra.


Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong is ott lesz téli olimpiára utazó küldöttségben. Kim Jo Dzsong tagja egypárti diktatúra legfontosabb döntéshozó szervének, a politikai bizottságnak, emellett a Koreai Munkapárt propaganda és agitációs osztályának az igazgatóhelyettese is, ezért felkerült az USA szankciós listájára.

A phenjani delegációt Kim Jong Nam, Észak-Korea hivatalos és névleges államfője vezeti, és tagja lesz Ri Szon-kvon, a Korea-közi hivatal vezetője. A küldöttség három napig lesz Dél-Koreában, ahová a Mike Pence amerikai alelnök vezette amerikai delegáció is hivatalos. Pence korábban azt mondta, nem zárja ki, hogy találkozik az észak-koreaiakkal.

A phjongcshangi téli olimpia közeledte enyhülést hozott a két Korea kapcsolatába, de Washington és Phenjan viszonyában eddig nincs változás.


Csütörtöktől versenyeznek

A szervezők az utolsó simításokat végzik a pénteken rajtoló phjongcshangi téli olimpián. A szurkolók előtt még zárva tartanak a létesítmények. Az Alpensia Sífutó Központban hangpróbát tartottak, illetve az óriáskivetítőt és a levegőben drótkötélen úszó kamerát tesztelték. Bizonyos létesítményekben, például az Alpensia Síugró Központban pedig már a hivatalos edzések zajlanak, így ezeken a helyszíneken teljes a készültség, minden úgy megy, ahogy élesben is fog.

A mínusz második napon a legfurcsább, hogy a jeges sportoknak otthont adó kangnungi olimpiai park még nem nyitott meg a nagyközönség előtt. Az edzések kifogástalan körülmények között zajlanak, a csarnokok készen állnak a rajtra, de a négy létesítmény által körbehatárolt terület még elzárt az érdeklődők elől. Szocsiban egy héttel a megnyitó előtt a vendéglátóegységek már várták a vendégeket, akik a főszponzorok standjánál, sátrainál és épületeinél lévő programokon és játékokon vehettek részt.

Kangnungban a park összes kiszolgáló és szórakoztató létesítménye zárva van még. Jelenleg az étkezdék és bárok árukészletét töltik fel, illetve a cégek épületeinek belső díszletét alakítják ki. Kültéren is az utolsó csinosításokon ügyködnek a munkások, hogy a rajtot követően impozáns látványt nyújtson az olimpiai park, ahonnan a Curling Központ, a Jégkorong Központ, a műkorcsolyának és rövid pályás gyorskorcsolyának otthont adó Jégcsarnok, valamint a gyorskorcsolya helyszínéül szolgáló Ovál közelíthető meg.

Noha a megnyitó csak pénteken lesz, a versenyek már csütörtökön megkezdődnek. Elsőként – magyarországi idő szerint éjjeli fél 1-től – curlingben a vegyes csapatok küzdelmei rajtolnak négy mérkőzéssel, majd később újabb fordulót rendeznek, illetve a férfi síugrók normálsáncos versenyének selejtezőjét bonyolítják le.