Kilakoltatásellenes tüntetést tartottak a kalocsai romák

Fotó: Romnet/Szalai István / Romnet/Szalai István

-

A Kalocsai Roma Önkormányzat szerint megalázó volt az önkormányzat eljárása, és nem voltak nyitottak arra, hogy megoldást találjanak.


Egy roma családnak egy kalocsai házból való kilakoltatása ellen szervezett demonstrációt a település roma nemzetiségi önkormányzata – körülbelül félszázan vettek részt rajta. A város polgármesteri hivatala előtt tartott szerdai tüntetésen roma zászlót lengettek és a cigány himnuszt énekelték, majd a kényszerintézkedés elleni tiltakozásukat jelezvén átadtak egy petíciót is a városvezetésnek. A Kalocsai Roma Önkormányzat álláspontja szerint az önkormányzat nem akart megoldást találni a Vigadó sor 2. szám alatti ingatlan lakói számára, hanem olyan megalázó módon lakoltatták ki őket, hogy még az ebédjüket sem fejezhették be. Sztojka István, a nemzetiségi önkormányzat vezetője szerint a későbbi kilakoltatottaknak korábban „nem volt főzési, tisztálkodási lehetőségük, a ruháik zsákban voltak, és amikor a hatóság emberei megjelentek, elbújtatták gyermekeiket attól félve, állami gondozásba veszik őket” – írta a RomNet. A tüntetésen részt vett Kamarás István történész-politológus, aki Budapestről érkezett, hogy együttérzéséről biztosítsa a kalocsai kilakoltatott romákat. Elmondta: „ha az ember cigánynak születik, akkor a tapasztalatok szerint nem sokat ér, és ezt bizonyítja a történelem is, amelynek folyamán sokszor alázták meg a romákat.”