Kikapott a Szeged Bresztben

-

A Szeged kétgólos vereséget szenvedett a Meskov Breszt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön.


A hazai játékosok közül az orosz válogatott Pavel Atman, a szegediektől pedig Bóka Bendegúz és Thiagus Petrus nem léphetett pályára sérülés miatt.


Az első félidő jelentős részében a fehérorosz csapat vezetett, a Szegednél csak az utolsó percben volt rövid időre az előny. A magyar együttes támadójátéka kissé lassú volt, és sokáig a védekezése sem állt össze. A Breszt a 15. percre három góllal meglépett (8-5), ekkor Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője időt kért. Tanácsai nem hoztak azonnal változást, mert 9-5-nél, majd 10-6-nél a fehéroroszok már négy találattal vezettek. A folytatás viszont jól alakult: a Szeged felzárkózott, sőt a 30. percben vezetett is (13-14). Az utolsó gólt viszont a hazaiak szerezték.

A második felvonás elején kétszer is előnybe került a magyar csapat, de nehezen jöttek a gólok - 18 perc alatt csak négy vendégtalálat esett -, emiatt megléptek a fehéroroszok. A szegedieknek a hajrában három találatnyi különbséget kellett ledolgozniuk, ami majdnem sikerült is nekik. Az utolsó percben 24-23-nál az egyenlítésért támadhattak, de - bár hét mezőnyjátékossal építették fel az akciót - kimaradt a helyzet, a másik oldalon pedig a hazaiak még egyszer betaláltak.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Meskov Breszt magyar válogatott balátlövője, Jamali Iman volt, nyolc góllal.

A Szeged - amely maradt a második helyen a csoportjában - jövő szombaton a Vardar Szkopje csapatát fogadja a BL csoportkörében.


Eredmény férfi BL, csoportkör, 10. forduló, B csoport:

Meskov Breszt (fehérorosz) - MOL-Pick Szeged 25-23 (14-14)