Kiestek a parlamentből, kapnak némi pluszpénzt

Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László

-

A Fővárosi közgyűlés megszavazta a két főpolgármester-helyettes költségtérítését. György István és Bagdy Gábor országgyűlési képviselősége megszűnt, ezért kaphatnak plusz pénzt.


Bagdy Gábor 132, György István 134 ezer forintot kap, ez az illetményük 20 százaléka. Ezt a testület 19 tagja támogatta, 10 viszont nem.

A közgyűlés több hatáskört átruházott a főpolgármesterre, a főjegyzőre és néhány bizottságra. Tarlósra építésügyi igazgatási hatásköröket ruháztak át. Az előterjesztés szerint erre azért volt szükség, hogy a döntések időben megszülessenek, az egyik MSZP-s képviselő szerint ezzel elkerülhetővé vált a közgyűlés megtartása.

Több ellenzéki politikus tiltakozott amiatt, hogy későn kapták meg az előterjesztéseket, ami miatt a PM-es képviselők a Fővárosi Kormányhivataltól kérik a mai döntések érvénytelenítését.