Ki lesz a királycsináló az Európai Parlamentben?

Fotó: AFP / DIMITAR DILKOFF / AFP / DIMITAR DILKOFF

-

Átrendeződtek az erőviszonyok az EP-ben. Nem lesz egyszerű koalíciót kötni, főleg, hogy a legnagyobb erő, a Néppárt magával sem ért egyet. Persze mennek a találgatások, hogy ki kivel fog össze. Indul a harc az EU legjelentősebb döntéshozó szerve, az Európai Bizottság elnöki székéért.


A java még csak most jön

Most először lesz beleszólása az Európai Parlamentnek abba, hogy kik lesznek a biztosok és ki lesz az elnökük. Hiszen bár az Európai Tanács (vagyis a tagállamok állam- és kormányfői) jelöl elnököt, a parlament képviselői döntenek róla. Sőt, miután a tagállamok jelölik a biztosaikat, azokról, mint egész testületről, megint csak a parlament fog dönteni. A hétvégi EP-választások számos meglepetéssel szolgáltak. Az euroszkeptikusok bekerülése mellett a két legnagyobb pártcsalád, a néppárt és a szocialisták közötti rés csökkenése, a liberálisok hatalmas kudarca, a szélsőbal és a szélsőjobb növekedése is nagyot változtatott az erőviszonyokon. Ennél is meghatározóbb lehet az a 64 képviselő, akik még nem tartoznak egyik pártcsaládhoz sem (itt „ül” egyelőre pl. Jávor Benedek is, aki az Együtt-PM listájáról került be). Ez azoknál a pártoknál fordulhat elő, akik most először jutottak ki Brüsszelbe, és még nem állapodtak meg egy nagyobb politikai pártcsaláddal sem. A DK például múlt héten egyezett csak meg a szocialisták és demokraták csoportjával, hogy ha mandátumot szerez, akkor képviselői az ő frakciójukhoz fognak csatlakozni.


Még sosem számítottak ennyire a koalíciók

Komoly egyezkedésekre lesz tehát szükség, hogy konszenzusra tudjanak jutni a parlament különböző frakciói, hiszen a bizottság elnökének és biztosainak elfogadásához egyszerű többségre van szükség, vagyis a képviselők ötven százalékára plusz egy képviselőre. Ez a 751 képviselőből 376-ot jelent. Ennyi képviselője viszont egyetlen frakciónak sincs, még akkor sem, ha szigorú pártfegyelem van, és minden tagja ugyanúgy szavaz. A legnépesebb néppárti frakcióban is csak 213-an ülnek. De induljunk ki belőlük, kikre lenne szükségük ahhoz, hogy az ő elnök-jelöltjüket szavazzák meg a parlamentben?



Ha egy nagykoalíció jönne létre, vagyis a néppártiak összefognak a szocialistákkal, az 213 + 191 képviselőt jelentene, ami összesen 404. Ez ugyan elég lenne egy többséghez, de ahhoz valami nagyon zsíros ajánlat (a Tanács elnökének vagy a külpolitikai képviselőnek a pozíciója) kellene, hogy bármelyik pártcsalád pont a legnagyobb ellensége javára mondjon le a jelöltjéről, és álljon a másik mögé. És akkor még nem beszéltünk a tagállami ellentétekről, ami miatt szintén veszíthetnek szavazatokat abból a 404-ből. Mert ebben az esetben például ugyanazt az elnökjelöltet támogatnák a Fidesz, az MSZP és a DK képviselői is.



Az előző ciklusban is a liberálisok és a zöldek számítottak a jolly jokernek, vagyis a mérleg nyelvének. Most a liberálisok ugyan sokat vesztettek (83 helyett 64-en vannak) és a zöldek is kevesebben lettek (57 helyett 52-en), de jelentőségük nem csökkent. Ha az előző nagykoalícióhoz hozzáadjuk a liberálisokat, akkor már biztosabbnak tűnik az a többség (összesen 468 képviselő szavazata), bár ez sem változtat azon, hogy az egyik pártnak valami ütőset kell ajánlania, hogy a másik kettő beálljon mögé.



A Jamaica koalíció elnevezés a német politikai életből származik és a kereszténydemokraták (itt: néppártiak), a zöldek és a liberálisok szövetségére utal. Ezesetben még belevettük a konzervatívokat is, így kapunk 375 képviselőt, ami éppen pont az összes képviselő fele. Ha tényleg mindenki egyformán szavazna ezekben a frakciókban és ha lenne még legalább egy rebellis képviselő a baloldalon, akkor ez a fajta összefogás tűnik a legéletképesebbnek. A szocialisták nélkül. De úgy tűnik, minden más esetben szükség lenne a két legnagyobb párt összefogására. Hiszen egy jobbos összefogás esetén, vagyis ha a néppárt mellé még felsorakoznának a konzervatívok és a Szabadság és Demokrácia Európája pártcsalád, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető EU-pártinak (itt ül Nigel Farage is, a híres brit euroszkeptikus politikus), akkor nem csak hogy az utóbbiak miatt igen képlékeny koalíció jönne létre, de még kicsi is, hiszen 297 képviselőjével meg sem közelíti az ötven százalékot. Nagyot dobna rajta, ha a liberális párt is belépne, ámbár igen valószínűtlen a liberálisok és az euroszkeptikusok szövetsége. De még így se lenne elég: 361 képviselő csupán az egész parlament 48 százalékát teszi ki. Ugyanez a másik oldalon: ha a szocialisták összefognak a szélsőballal (azaz a kommunistákkal) és még a zöldeket is bevennék a bandába, akkor 285-en lennének egy oldalon, ami szintén egy sovány koalíció lenne. De ha hozzávesszük a liberálisok 64 képviselőjét is, akkor is csak 349-et kapunk - vagyis 46,5 százalékot. Ezekből a lehetséges forgatókönyvekből is jól látszik, hogy ha a két nagy párt nem fog össze és hoz létre egy nagykoalíciót - ami egyelőre nem tűnik túl valószínűnek -, akkor sok kisebb párt kompromisszumára, háttéralkukra és visszautasíthatatlan ajánlatokra lesz szükség ahhoz, hogy többség alakuljon ki a parlamentben és meg tudjanak egyezni először a bizottság összetételében, majd a későbbiek folyamán bármilyen más ügyben.