Ki kell adni a földpályázatok értékelési szempontjait

Fotó: Europress/AFP/Fred Tanneau

-

Nyilvánosságra kell hoznia a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) az állami földbérleti pályázatok értékelési pontszámait és bírálatait, így döntött a Kúria. A legfelsőbb bírói fórum elutasította az NFA felülvizsgálati kérelmét azzal az adatigényléssel kapcsolatosan, amit Szabó Rebeka PM-es politikus nyújtott be.


„Nem titkolhatja tovább a kormány a gazdálkodók és a nyilvánosság elől, hogy milyen indokkal adja oda az állami földet húsz éves bérletbe valakinek” - írja Facebook-oldalán Szabó Rebeka. Az ellenzéki politikus a nol.hu-nak azt mondta, minden adatot nyilvánosságra hoz. Szabó Rebeka két évvel ezelőtt még az LMP képviselőjeként kérte ki az NFA-tól egyebek mellett az állami földbérlet-pályázatok értékelési szempontjait és a nyertesek nevét. A Földalapkezelő akkor elutasította a kérést mondván, hogy az adatok nyilvánossága személyiségi jogokat sértene. A bíróság aztán kimondta, hogy az adatok nyilvánosnak számítanak, de az NFA felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult. A mostani döntés tesz pontot az ügy végére.


Botrányos szervezet, botrányos pályázatok

Az állami földek bérbeadását számos kritika kísérte, és több jel utalt arra is, hogy az NFA működése finoman fogalmazva is botrányos. Mint megírtuk, 2013. november közepén leváltották a szervezet vezetőjét - ám miniszteri biztosnak nevezték ki. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár, aki kilépett a Fideszből, egyik földjelentésében azt írta, nem a családi gazdálkodások, hanem a különféle politikai érdekcsoportok jártak jól az állami földek bérbeadásával. Szabó Rebeka a döntést ismertető bejegyzésében konkrétan Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kapcsán említi, ezentúl nem lesz elég csupán annyit közölni, hogy ha a cége újabb földbérletet nyer.