Ki áll az áfacsalások felderítésének útjában?

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

Az Átlátszó által nyilvánosságra hozott újabb dokumentumok alátámasztják azt a korábbi gyanút, hogy az adóhivatal kiemelt adózókkal foglalkozó osztályának főigazgatója hatáskörét túllépve akadályozott meg egyes hálózatos áfacsalással kapcsolatos vizsgálatokat.


Korábban beszámoltunk arról, hogy az Átlátszó birtokába került - később Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolója által is alátámasztott - dokumentumok, szerint a NAV elnöke, Vida Ildikó, valamint helyettese, Csillag Dezsőné több kiemelt adózó ellen folyó vizsgálatot állíttatott le. A héten napvilágra került dokumentumok alapján pedig az is bizonyossá vált, hogy a kiemelt adózókkal foglalkozó szervezet főigazgatója, Somos Katalin is akadályozta a láncolatos csalások felderítésére speciaizálódott revizorok vizsgálatait, túllépve ezzel szervezeti hatáskörét. A NAV eddig tagadott Az évek óta szinte zavartalanul folyó korrupicóról először beszámoló Horváth András szerint a láncolatos áfacsalások legnagyobb haszonélvezői a kiemelt adózók. Horváth szerint az évente legalább ezer milliárd forint értékben elcsalt áfa jobbára a NAV-nál különleges bánásmódban részesülő kereskedelmi láncoknál és legnagyobb beszállítóiknál csapódik le. Ezek adó- és vámügyeinek ellenőrzése 2013-ig a Somos Katalin vezette Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatóságához (KAIG) tartozott. Az adóhivatal vezetői kezdetben tagadták, hogy a revizori vizsgálatokat állítottak volna le, ám a Vágó Gábor országgyűlési képviselő által az NGM-hez benyújtott kérdésekre válaszolva Varga Mihály közölte: 2007-2012 között a NAV elnöke 46 központosított ellenőrzési ügyet utasított el, további 25 vizsgálati kérelem pedig el sem jutott az asztaláig. Pedig a törvény előírja: az ezzel kapcsolatos döntés a NAV elnökének kizárólagos joga. Somos közbeszól Az Átlátszó szerint Vida Katalin NAV elnökhöz azért nem jutottak el az áfacsaló hálózatok felderítésére irányuló kapcsolódó vizsgálati kérelmek, mert helyettese, Csillag Dezsőné, illetve a KAIG vezetője, Somos Katalin nem továbbították azokat. Somos egyik ilyen hivatali hatáskörét túllépő döntéséről a héten dokumentumokat is közölt a portál. Ezek szerint a főigazgató azzal utasította el egy korábban már az adóhatóság kérésére végrehajtás alá került cég kapcsolódó vizsgálatát, hogy „(…) az ellenőrzést megalapozó, legalább a valószínűség szintjén álló ok hiányában központosított ellenőrzést nem lehet elrendelni.” Vagyis a főigazgatói döntés a vizsgálatról levette azt a speciális, az áfa-csalások felderítésére szakosodott, nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező egységet, amelyik képes lett volna feltárni a jellegzetes láncolatos áfacsalás minden ismérvét felvonultató ügyletet. Pedig a revizori ellenőrzés alapján az említett speciális egységnek, a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜIG) lett volna mit vizsgálnia a cég kapcsolati hálójában. A kiszivárgott dokumentumok alapján ugyanis a gabonával, cukorral és játékszoftverekkel (az áfacsalók által korábban különösen kedvelt termékcsoportokkal) kereskedő, mindössze egy alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás tulajdonostól-tulajdonosig, székhelytől-székhelyig vándorolt, miközben látszólag komoly, több mint egy milliárd forint értékű importálási tevékenységet folytatott, ám az ezt igazoló könyvelésének háromnegyedét elveszítette. Ráadásul az állítólag általa értékesített cukor átvételi dokumentumain beszállítóként nem az említett vállalkozás szerepelt. Az adóellenőrök láncolatos csalásra gyanakodtak, ezért a szolgálati utat betartva az illetékes főigazgatóhoz, Somos Katalinhoz fordultak, hogy támogató javaslattal továbbítsa a NAV elnöke felé az általuk már vizsgált céggel kapcsolatba hozható fuvarozó cég KÜIG általi ellenőrzésének előterjesztését. A főigazgató azonban, a dokumentumok alapján a javaslatot nem továbbította a NAV elnökéhez – aki így erről vélhetőleg tudomást sem szerzett -, hanem saját hatáskörében elutasította azt, figyelmen kívül hagyva a jogszabályi előírást, amely az ezzel kapcsolatos döntést a NAV elnökének kizárólagos jogkörébe utalja.


- -

Kicsoda Somos Katalin?

Somos a NAV holnapján elérhető önéletrajza szerint évtizedek óta az adóhatóságnál dolgozik. A legnagyobb adózókra specializálódott Kiemelt Adózók Főigazgatóságának (KAIG) 1996-os megalapítása óta munkálkodik a NAV-os forrásaink által csak szolgáltató jellegű adóhivatalnak nevezett szervezeti egységnél. 2001-től a KAIG fővárosi és pest megyei igazgatója, 2007-től pedig az országos szervezet igazgatója volt. A 2010-es kormányváltást követően megtették a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatóságának főigazgatójává. Később, az APEH és a VPOP fúziójával ezen adózói kör vámügyeivel kapcsolatos hatósági tevékenység is a főigazgató irányítása alá került. Bár a tavaly év eleji átszervezés a regionális igazgatóságokhoz telepítette az adózók és az ügyek jelentős részét, 2013-ig teljes egészében Somos Katalin irányítása alatt állt a kiemelt adózók ellenőrzése. Felügyelete alá tartoznak többek között azok a magyarországi áfaregisztrált cégek is, amelyekkel kapcsolatban korábban itt írtunk. Somos Katalin feladatai közé tartozik többek között, hogy a kormány és stratégiai partnerei között kivételes esetekben közvetítsen. A VS.hu-nak név nélkül nyilatkozó adóhatósági források szerint Somos ebben a szerepében kérte 2011 első negyedévében a legnagyobb adózókat, hogy adópozícióikat tárgyalják újra, áfa-visszaigényléseiket halasszák el a büdzsé felborult mérlegének kiegyensúlyozása érdekében.