Kettős állampolgárságot vagy autonómiát?

Attila Ara-Kovács

külpolitikai elemző

Kettős állampolgárságot vagy autonómiát?


Az autonómia-törekvéseknek kizárólag akkor van esélyük, ha az adott közösség tagjai a többségi nemzeten belül érik el a jogok bővülését, ami azt jelenti, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság egymást kizáró fogalmak.

Bármilyen lassan is halad előre az unió integrációja és bármilyen türelmetlenül is szemlélik sokan – főként Kelet-Európában – azt a folyamatot, mely reményeik szerint kevéssé attraktív közelmúltjuktól megszabadíthatja e társadalmakat, az nyilvánvaló, hogy e folyamatok igencsak irritálják mindazokat, akik továbbra is elsődlegesnek tekintik a nemzeti-etnikai hovatartozás közösségformáló és fenntartó erejét.

Gyanítható persze, hogy elsősorban azok a közösségek próbálnak most élni a mindinkább visszaszoruló nemzetállami erő teremtette új lehetőségekkel, amelyek tagjait eddig a többségi társadalmak elnyomása sújtotta, illetve számos jogfosztó korlátozás. Ennek példái igen sokfélék lehetnek, a „szolid” autonómiatörekvésektől egészen a területi elszakadásig. Egyes közösségek nemzeti elitjében új állami konstrukciók létrehozásának vágya él, mások megelégednének valamilyen korlátozott önrendelkezéssel.

Ám míg az elszakadás – ilyen Katalónia kiválásának terve Spanyolországból vagy a skót állam megteremtésének újra és újra megfogalmazott szándéka – uniós szempontból is rossz, a helyzetet feleslegesen bonyolító és a konfliktusokat növelő megoldásnak tűnik, ami nem hogy a nemzetállami jogosítványok visszaszorítását szolgálná, de újra és újra legitimálja a többségi nemzetek nacionalizmusát, az autonómiára az unió mint komoly értékre tekint, azt támogatja, kiterjesztését minden indokolt esetben nélkülözhetetlennek tekinti. Az unión belül az autonómia maga jelenti a kultúrák és a jogok egyfajta szubszidiaritását, ami logikusan következik abból a filozófiából, mely előbb felvetette az unió gondolatát, majd a valóságban is megvetette annak alapjait.

Mi baj van akkor mégis azzal az autonómiával, amiért nemrég Erdélyben több tízezren tüntettek, s ami mellett Budapesten és Pozsonyban is kiállt a jobboldal?

A válasz nagyon egyszerű: azok, akik e megmozdulásokat meghirdették, nem konkrét és megvalósítható autonómia-projektet kínálnak az erdélyi közösség számára, ráadásul politikai céljaik alkalmatlanok rá, hogy megteremtsék a kiegyezés minimumát a többségi társadalommal, ami mindenféle autonómia létrejöttének az előfeltétele. Ráadásul ez az autonómia kizárólag a Székelyföldre vonatkoznék, ahol az erdélyi magyarok nagyjából fele él; akik a székelyföldi „két és fél” megye határain kívül laknak, azokra viszont nem.

Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól, hogy az erdélyi magyarság máris rendelkezik valamilyen fokú, viszonylag széleskörű, de persze ebben a formában mégsem elégséges autonómiával. A mai helyzet legfőbb problematikussága abból fakad, hogy a kivívott jogok bármikor visszavonhatók vagy a parlamenti többség, illetve a kormányzati akarat folytán fokozatosan csorbíthatók.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mintegy tizennégy éven keresztül, különböző koalíciókban kormányon volt. Mérsékelt és megfontolt politikával számos olyan alapvető törvényt sikerült kialkudnia a román partnerpártokkal, amelyek megteremtették az erdélyi magyarok autonómiájának kereteit és sikerült számos vonatkozásban tartalommal is megtölteni e kereteket. Az oktatástól, a kultúrán át az önkormányzatok működésétől a médiákig mind-mind olyan törvények születtek, amelyeket az ottani magyarság jogainak széles bővüléseként élt meg. Az RMDSZ ugyanakkor fontos politikai kapocsnak számított a mindenkori magyar és a román kormányok között, így számíthatott Budapest támogatására, egyben politikai, kisebbségvédelmi pozícióját mintegy európai szintre emelte, különösen azt követően, hogy 2007-től Románia is az unió tagállamává vált.

Azt követően azonban, hogy a Fidesz, elveszítvén a 2002-es választásokat, a hatalom visszaszerzése érdekében egyre radikálisabban kezdte kettészakítani a magyar társadalmat, ennek következményei a határon túl is gyorsan megjelentek. Erdélyben létrejöttek azok a Fideszhez kötődő szatelitpártok, amelyeknek ugyan semmi esélyük sem volt, hogy bejussanak a román parlamentbe, ám arra alkalmasak voltak, hogy erodálják az RMDSZ támogatottságát.

Ráadásul igencsak megromlott Budapest és Bukarest kapcsolata is; a magyar jobboldal leplezetlen nacionalizmusa, továbbá azok a lényegében felesleges, provokatív kormányzati és törvényhozási döntések, amelyek az elmúlt három és fél évben megszülettek, kétséget ébresztettek a román elitben a magyar célokat illetően, aminek árnyéka aztán az erdélyi magyarokra is rávetült. Már az első, az Orbán Viktor mögött álló kétharmad által elfogadott törvények – a kettős állampolgársági, illetve az úgynevezett Trianon-törvény – egyértelművé tették, hogy Budapest a határon túli magyarok érdekében nem együttműködni szándékozik, épp ellenkezőleg: a határon túli magyarokat a konfrontáció érdekében kívánja felhasználni.

A folyamat és az irracionális végletekkel való kísérletezés ezzel természetesen nem zárult le. A Fidesz ideológiai közösségeiben formálódó új tézis, mely – magyar szempontból – a 20. század legnagyobb tragédiáját nem a holokausztban és/vagy a kommunista diktatúra egykori kiépülésében jelöli meg, hanem Trianonban, jelzi: a jobboldal számára elérkezett az idő, hogy újrakezdjék azt a vitát, melyet 1920-ban (Trianon), majd 1945-ben (Párizs) Magyarország már elveszített.

Amint a sokak szemében legismertebbnek számító állampolgárság-elmélet s az ehhez kapcsolódó jogfilozófia szakértője, az osztrák Rainer Bauböck egyik tanulmányában kifejti: az autonómia-törekvéseknek kizárólag akkor van esélyük, ha az adott közösség tagjai a többségi nemzeten belül érik el a jogok bővülését, ami azt jelenti, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság egymást kizáró fogalmak.

A mára kialakult politikai helyzetben így nem egyszerűen céltalan, de értelmetlen székelyföldi autonómiáról beszélni, mert annak feltételeit épp az a politikai erő számolta fel, amelyik most e mozgalom élére állt.


Mi közük a határon túliaknak a magyar választásokhoz?


Ők is a nemzet részei.
Fideszes szavazatokat jelentenek.

SZAVAZAT UTÁN