Kétmillióan megijedtek a terrortól

-

Franciaországot tavaly közel 83 millió külföldi turista kereste fel, ez csökkenés az előző évi 85 millióhoz képest, de ezzel az eredménnyel az ország továbbra is az első számú turisztikai célpont a világrangsorban – közölte pénteken a francia kormány.


„Zárójeles év marad 2016 a merényletek, a viharok és a szociális megmozdulások miatt” – hangsúlyozta Jean-Marc Ayrault külügyminiszter a délnyugat-franciaországi Biarritzban egy konferencián. „Franciaország mint célpont visszaesett, de a külföldi látogatói számokról készült első becslések azt mutatják, hogy még mindig a világ első számú turisztikai célpontja” az Egyesült Államok és Spanyolország előtt – tette hozzá.

A tárcavezető üdvözölte, hogy a kormány és a szakma képviselőinek erőfeszítései a francia turizmus hírének javítására sikeresnek bizonyultak a 10 millió eurós promóciós kampánnyal.

„A japánok visszatérése volt a valódi tét” – hívta fel a figyelmet.

Az elmúlt két évben 238 áldozatot követelő franciaországi iszlamista merényletek miatt a japán turisták jelentős része mondta le Franciaországba tervezett útját. A tavalyi év utolsó hónapjaiban viszont már ismét tömegesen érkeztek a turisták a szigetországból, és 2017 első negyedére hatvan százalékkal növekedett a repülőjegy-foglalások száma Japánból – jelezte a külügyminiszter.

Jean-Marc Ayrault szerint Franciaország számára most a legnagyobb kihívás az, hogy megmaradjon első számú turisztikai célpontnak, és 2025-re elérje az évi 100 milliós látogatószámot.