Két meccsről tiltották el a Görbiczet lefelejő Knezevicet

Két mérkőzéses eltiltást kapott az Európai Kézilabda-szövetségtől a Buducsnoszt-Győr női Bajnokok Ligája-mérkőzésen Görbicz Anitát lefejelő Milena Knezevic.


Az európai szövetség (EHF) honlapja csütörtökön közölte a büntetést, amely azt jelenti, hogy a 23 éves kézilabdázó nem játszhat a középdöntő utolsó körében, illetve a budapesti négyes finálé elődöntőjében. A montenegróiaknak nyerniük kellett volna, hogy élre ugorjanak a csoportban, amikor az utolsó támadásnál, 26-26-nál Knezevic a győri irányító felé fordult, és belefejelt az arcába. Görbicz egyből elterült a padlón, a montenegrói játékos pedig néhány pillanat múlva dőlt el, ő is az arcát fogta. A bírók nem vették észre az esetet, így azt a meccs jegyzőkönyvében nem rögzítették. - - A Győr panaszt tett az EHF-nél, a szövetség hétfő este bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indít Knezevic ellen, s a tárgyalást szerdán tartják. A vétkes játékos kedden nyílt levélben kért bocsánatot tettéért. A két csapat már biztos résztvevője a BL májusi, budapesti négyes döntőjének. Ha a Győr vasárnap hazai pályán nyer a norvég Larvik ellen, csoportgyőztesként játszik majd elődöntőt a másik kvartett második helyezettjével.