Két kihívója maradt Aszadnak a szíriai elnökválasztáson

Fotó: AFP/SANA / AFP/SANA

-

Két vetélytársa lesz Bassár el-Aszad szíriai államfőnek a június 3-i elnökválasztáson: Máher el-Haddzsár és Haszan Abdalláh en-Núri - jelentette be vasárnap Damaszkuszban az alkotmánybíróság szóvivője.


A többi jelöltet azonban elutasították, mert nem feleltek meg az alkotmányos és jogi kritériumoknak. Akiknek a beadványát elutasította a testület, még három napig  fordulhatnak bírósághoz.

 A választásra, amelynek a kimenetele (vagyis Aszad győzelme) nem kétséges, eredetileg huszonnégyen jelöltették magukat.


Egyre hevesebbek a harcok

Több mint 60 ezer ember menekült el a rivális dzsihádista csoportok heves harcai elől az utóbbi napokban Deir ez-Zór kelet-szíriai tartomány városaiból – jelentette szombaton este az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet

Az al-Kaida szíriai szárnya, az an-Nuszra Front, valamint az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) között folyó harcok szombaton hevesebbé váltak annak ellenére, hogy Ajman az-Zavahri, az al-Kaida vezetője felszólította őket a harc beszüntetésére.


Már 150 ezer halottja van a belharcnak

A három éve tartó konfliktusban már több mint 150 ezer ember meghalt, 2,5 millióan elhagyták az országot, további 9 millió ember pedig a határokon belül szorul védelemre és segítségre.