Kész a hajó, Fa Nándor visszatér az óceánra

Fotó: MARCEL MOCHET/AFP / István Hajdu

HÁTTÉR

Elkészült Fa Nándor új hajója, a Spirit of Hungary, amellyel visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz. A háromszoros földkerülő vitorlázó vasárnap Székesfehérváron mutatta be a 18 méteres karbonvitorlást. A hajót már az építése közben is tesztelték, de próbának vetik alá az után is, hogy vízre tették.


A versenyző hároméves tervének csúcspontja a 2016–17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő lesz. A legkeményebb vitorlázóverseny 1992–93-as kiírásában a magyar hajós – legjobb nem franciaként – az ötödik helyen ért célba. A világhírű hajóépítő, Paulovits Dénes üzemében készített vitorlást Fa Nándor műhelyében fejezték be, a munka 16 ezer órát vett igénybe. „Ezen a hajón minden alkatrész egyedi, abszolút hi-tech, körülbelül harminc kilométer kábel és több kilométer kötél van beleépítve” – mondta Fa Nándor. A hajónak meg kell felelnie a versenyeket szervező IMOCA szigorú szabályzatának, a felmérő bizottság már az építés közben is ellenőrizte ennek betartását. A vízre tétel után is tesztelik majd: például egy daruval felborítják, és a hajósnak egyedül fel kell tudnia állítani. A Vendée Globe útvonala A Vendée Globe útvonala A hajót az Adriára szállítják, ahol a vízen elvégzik a hátralévő munkákat, majd április-májusban lesz a bevitorlázás. Az első verseny, amelyen a 60 éves magyar sportember részt venne, a június 1-jén rajtoló New York–Barcelona Atlanti-óceánt átszelő páros, ahol Fa Nándor társa a volt olimpikon, Goszleth Marcell lesz. Ezután következik december végén a Barcelona World Race, azaz a kétszemélyes nonstop földkerülő verseny. A végső cél pedig az újabb Vendée Globe-részvétel. Fa Nándor 2012 decemberében jelentette be: 15 év után úgy döntött, hogy ismét tengeren versenyez.

Samuel Taylor Coleridge: Ének a vén tengerészről

Rézsút dül az árbóc, a tat lemerűl, – és mint aki vad hajszán menekűl s bár ellene árnya eléri: tovább fut s egyre előre tart: úgy szállt a hajó, úgy vert a vihar s közel volt már a Sark.
(részlet)