Kerényi Magyar Krónikáján még nem lesz kész a Várkert Bazár

-

A kormány hivatalosan is elismerte, hogy a választásokig már nem újul meg az egykor Edda-koncerteknek is helyt adó épület.


A kormány módosította korábbi rendeletét. Eszerint a Várkert Bazár felújításának és a környék turisztikai fejlesztésének végső határideje az eredetileg tervezett március 30-a helyett augusztus 29-e. Addigra élesztik újjá a királyi kerteket is, és átalakítják a Várnegyed közlekedését. Ebből csak a közlekedésfejlesztés, benne egy mélygarázs, bő 10 milliárd forint, amit most meg is toldott a kormány újabb félmilliárd forinttal. Ebből új kikötő épül a Várkert Bazár előtt, és új villamosmegálló a Rudas gyógyfürdőnél. A Várkert Bazár 6,7 milliárd forintos büdzséjéből egy föld alatti, multifunkcionális rendezvénytermet is építenek, de a kivitelező Swietelsky és West Hungária Bau a jelek szerint némi késésben van. A West Hungária több építkezésen is együtt dolgozik a Fidesz gazdasági köreihez közelálló Közgéppel, így például a győri mélygarázson és az őrségi hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésén. Vagyis várhatóan nem lesz még kész a Várkert Bazár pünkösdkor sem, amikorra a miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre a Magyar Krónika című új lap első számát ígérte. A tervek szerint akkor egy pilot számot mutatnak be, amelyik 128 oldalas lesz, „a címlap pedig nem lesz olyan színes, ahogy azt a baloldal bemutatja” - mondta Kerényi. Egyetlen fénykép lesz rajta ugyanis, a Várkert bazár, amiről 40 oldalon keresztül lehet majd olvasni.