Kényes kérdéseket tesz fel Ferenc pápa

Fotó: Fotó: Europress/AFP/Tiziana Fabi / Béla Fotós

Az argentin egyházfő 2015-re új irányelveket akar kidolgozni a katolikus egyház működésével kapcsolatban. Ehhez szolgál majd segítségül az egyházat kényesen is érintő kérdések kérdőíves feldolgozása.


Angliában és Wales-ben már elkezdték kitölteni azt a kérdőívet, amely a katolikusok véleményére kíváncsi a "modern világ" olyan kihívásaival kapcsolatban, mint például a fogamzásgátlás vagy a melegházasság kérdése. A Ferenc pápa kezdeményezésére 39 kérdésből összeállított kérdőívet elsőként az Egyesült Királyság két országában tették fel az internetre, ahol november 30-ig várják az online válaszokat. Az argentin egyházfő szerint nyitni kell a mai világ változásai felé, és ennek egyik lépése ez az egész világra kiterjedő közvélemény-kutatás. A beérkezett válaszokból levont következtetéseket elküldik majd a világ érsekségeinek, majd jövő ősszel ezek alapján vitatják meg a Vatikán családra vonatkozó, 2015-ben újítandó irányelveit. Vincent Nichols, a westminsteri érsek szerint azzal, hogy meghallgatják az egyház számára kényes kérdésekkel kapcsolatban a köz véleményét, nem lehet baj. A nyáron még a melegházasság angliai bevezetése miatt csalódásának hangot adó érsek kiemelte: "Néha olyan dolgokat is meghallunk, amelyek kényelmetlen helyzetbe hozhatnak, de ez rendjén van így.”