Kellemes csalódás: Készen állsz Helenre?

Fotó: Majestic / Majestic

-

HÁTTÉR

„A kérdés jogos” – csapja le a film címe által feldobott labdát minden második filmkritikus, pedig a Készen állsz Helenre? jóval többről szól puszta polgárpukkasztásnál. Viszont akárcsak a Nimfomániásnál, most is minden adott hozzá, hogy a filmet félreértve öncélú hatásvadászatként tekintsünk a műre.


Persze, Lars von Trier kétrészes opuszának színvonalától elmarad David Wnendt filmjének minősége – ugyanakkor az év kellemes csalódásai közt mindenképp az első tízben lesz a helye. Mert hát: testnedvekben tocsogó német vígjáték tinédzserekkel? Mindez egy bestseller alapján, ami magyarul a nem túl biztató Nedves tájak címmel büszkélkedhet? Jaj, ne, legkésőbb 2000 és a Hangyák a gatyában óta biztosak lehetünk benne, hogy az ilyesmi nem túl sok jót ígér! Persze, gyanús lehet, hogy 2014-et írunk, a film premierje mégsem a német Sat1-en történik.


Ugyanakkor a Charlotte Roche könyvéről szóló írások nem épp felszínes ponyváról számoltak be. Filmkritikájában a Prizma is arról írt: a mű leírása „roppant összetett, szubjektív és mikroszkopikus”, amit nem lehetett könnyű filmre adaptálni. Márpedig a Készen állsz Helenre? láttán elmondhatjuk, hogy Wnendt tökéletesen adaptálta mozgóképre az alapanyagot. Nem érezzük izzadságszagúnak, erőltetettnek az átültetést, ahogy azt sem mondhatjuk, hogy bár igazán jól könyvként működhet a történet, a kasszasiker reményében egy producer fantáziát látott a filmre való átültetésben.


A történet szerint a főhős, Helen (Carla Juri) életében rendkívül fontos szerepet töltenek be a különféle testnedvek és úgy általában a higiénia fontosságának tagadása: mint egy ponton bevallja, bár a mocsok betölti mindennapjait, egészségével mégsem volt sosem probléma (leszámítva persze aranyerét, ami állítása szerint mindig is megvolt neki). Egyik kedvelt szórakozása, hogy csak egy példát említsek: fenekét hozzádörzsölni a nyilvános vécék pereméhez. Aztán egy nap mégis kórházba kerül, miután sikeresen végigszántja hátsóját egy borotvával – a film további részében pedig hol kórházbéli kalandjait láthatjuk, hol múltja elevenedik meg. A sztori persze borzasztóan hangzik, így még inkább elismerést érdemel, hogy a Készen állsz Helenre? jóval több lett egy undorítóskodásban jeleskedő, viccesnek szánt gagyi produkciónál. Sőt, inkább ironizál az alkotás az altesti poénokban bővelkedő német vígjátékokon, egyes humorforrások pedig jóval közelebb állnak az Amélie csodálatos életének világához, mint a B-kategóriás vígjátékokéhoz. Persze, Helen inkább egy rendkívül szarkasztikus humorral megáldott, húszas évei elején járó punklánynak mondható, mintsem egy Amélie-féle cukorfalatnak, bár fantáziavilágához épp olyan konzekvensen ragaszkodik végig, mint Audrey Tautou karaktere.

A lényeg azonban a felszínen látható mocskosságok mögé rejtve fedezhető fel. Wnendt filmjének egyik központi eleme az önreflexió, ami a már említett filmes gagyikra való utalásban is megjelenik, miként a filmvégi csavar magának a német népnek a holokauszt véghezviteléből fakadó identitásválságát jeleníti meg. Helennek a családjával való kapcsolata alkotja a film gerincét: ezen a szinten ugyanaz az identitáskeresés fedezhető fel.


A lány minden egyes lépése kapcsán feltehetjük a kérdést: mely sérelmei motiválják a nem is tudatos gesztusokat, a jól felépített személyiség újabb és újabb markáns megnyilvánulásait. „Vigyázz, mert tudat alatt mindent elraktározok, aztán lassan megőrülök, de senki sem fogja tudni, miért” – figyelmezteti egy ponton fiatal ápolóját, és ezzel a film elevenébe talál. A művet összekötő metaforikus hálózatban nem könnyű meghatározni, mi mire utal, utal-e egyáltalán valamely korábbi történésre.

Miközben ide-oda ugrálunk az időben, a képnyelv is beszédes: hol osztott képernyő, hol szubjektív narráció, hol a színek váltogatása mutatja, hogy bizony nem egy egyszerű német vígjátékkal van dolgunk. A Készen állsz Helenre? pedig összességében nem öncélúan polgárpukkasztó lett, hanem pörgős, fiatalos, gátlástalan darab: a határok lebontása egyrészt felszabadít bennünket, másrészt sodródni kezdünk, és nem tudjuk többé uralmunk alatt tartani a folyamatokat. Azok tudat alól ugyanúgy előtörnek, hol apró gegek, hol nyomasztó emlékek formájában: a Készen állsz Helenre? nagy erénye pedig, hogy úgy tud rendkívül komoly dolgokról beszélni, hogy közben egyáltalán nem veszi komolyan magát. Ezáltal pedig üdítő élményt nyújt a szájbarágós történetekbe és a gyermeteg poénkodásokba belefáradt egyszeri nézőnek.