Katalizátor-díj - jönnek a magyar Lennonok

Fotó: Tranzit.hu, Rónai Péter / Tranzit.hu, Rónai Péter

-

HÁTTÉR

Újabb nyílt vita mellett dől el, kik kapják meg a társadalmilag elkötelezett művészet szerepét boncolgató és elismerő Katalizátor-díjat. Az átadó vasárnap este 6-kor lesz a Trafóban. Az esemény német performansszal és a döntősökről forgatott kisfilmvetítéssel lesz teljes.


A januári, Müsziben tartott Nyitott Fórum, közös gondolkodás és ötletelés után megvannak a döntős pályázók. A tranzit.hu képzőművészeti egyesület által negyedszerre szervezett, alternatív Katalizátor-díj a kiemelkedő művészeti tevékenységre hívja fel a figyelmet. Idén két kategóriában az volt a téma: hogyan tud a művészet valóban, a gyakorlatban hatni társadalmi folyamatokra. A Művészet kategória (a szervezők ide kritikus, az egyenlőtlenségek megértését segítő projekteket vártak) négy döntőse 61 pályázó közül került ki. Nekik majd a Trafóban, helyben kell meggyőzni a zsűrit arról, miért érdemlik meg a díjat. A másik kategória, az új megközelítéseket kereső, inspiráló Motor is népszerű volt, hetvenen jelentkeztek.

A vasárnapi díjátadón először bemutatkozik a négy döntős, jön az újabb nyilvános vita - a közönség is feltehet kérdéseket a jelölteknek - majd a zsűri meghozza (Művészet kategória) illetve kihirdeti (Motor kategória) a döntését. Ha már a téma a művészet, senki nem marad majd performansz nélkül: Stephan Dillemuth, Maxi Baumgartner, Mirja Reuter és Florian Gass német művészek mutatják be a tranzit programján kitalált akciójukat.

A két kategória 1-1 győztese fejenként 500 ezer forintot kap, és hazaviheti a Dillemuth által vezetett workshop résztvevőinek egy alkotását is.


Mi volt eddig?

Idén először szólhatott bele a közönség is a pályázatok szűrésébe. Vagyis bárki, akit érdekel ez az egész, hallathatja a hangját, a szakma pedig nem fásul bele saját köreibe. Azt, hogy milyen szempontok alapján dolgozzon a zsűri, a Nyitott Fórumon közel százan döntötték el: művészek, egyetemisták, tanárok, civilek. A legfontosabbnak végül a kritikusságot, a társadalmi jelentőséget és a hozzáférhetőséget szavazták meg a fórumozók - a Művészet kategória négy döntőse ez alapján került ki. A fórumon magukkal a pályázatokkal nem foglalkoztak, csak a szempontrendszerrel. A résztvevők hat kiscsoportban, egy-egy külföldi, megvalósult projekt megvitatása mellett gondolkodtak.



Kik a jelöltek?

A 2013-as jelöltek között olyan különböző csoportok, események, akciók, helyszínek vagy projektek szerepelnek, mint például a társadalomkutatók, drámatanárok és amatőr roma színészek által létrehozott Hiányzó Padtárs színházi projekt, a Horváth András által kirobbantott korrupciós NAV-ügy, a designprogramokat hirdető Kultúrgorilla, a százéves házakat bemutató Budapest100, a tavaly bezárni kényszerülő Sirály, a feminista Csakazolvassa blog, a Valyo – Város és Folyó Csoport, a hajléktalan emberek helyzetével foglalkozó és  a lakhatáshoz való jogért küzdő A Város Mindenkié csoport, a Bánkitó Fesztivál, a Ludwig-lépcső/Összefogás a Kortárs Művészetért akció, a {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról kiállítás, a Életosztás színház és a HajléktaLand könyv, a Romakép Műhely, a magyarhangya közösségi filmforgalmazó, a tavaly megnyílt Hátsó Kapu és az ott futó Kinoflow filmklub, egy graffitiseket bemutató projekt, a Gólya presszó, a közösségfejlesztésen alapuló roma integrációs modellprogramot kidolgozó BAGázs Közhasznú Egyesület vagy az Átlátszó Oktatás blog. A jelöltek között van a VS.hu-n látható BUÉK közösségi dokumentumfilm is.


Ki a zsűri?

Székely Katalin korábban a Ludwig Múzeumban dolgozott, most független kurátor és művészettörténész. K. Horváth Zsolt egyetemi oktató és a Mérei Ferenc Szakkollégium alapító tanára. Birkás Ákos Munkácsy Mihály-díjas festő, bemutatkozásában azt írja, a zsűrizést leginkább  kíváncsiságból vállalta. László Zsuzsa a tranzit.hu kurátora, kutatója, tanított a Képzőművészeti egyetemen és az ELTE BTK-án is. Sebály Bernadett aktivista, emberi jogi civil szervezeteknél dolgozik.


2012 - No thought control

Tavaly Motor kategóriában a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató (mint hosszú távon aktív, de katalizátorként működő projekt), Újdonság kategóriában pedig a Hallgatói Hálózat (mint ugyanilyen, akkor a közelmúltban indult kezdeményezés) nyert. A díjazottak szintén egyenként 500 ezer forintot kaptak, a - nemrég a Ludwig Múzeumban kiállító - Société Réaliste művészcsoport által tervezett díj mellett. A Klauzál tér. 14. alatti Lumen Zöldség a Lumen Fotóművészeti Alapítványának egyik fiókjaként működik 2012 óta. A zöldséges este kulturális befogadó térré vált át, a művészeti projekteket részben fedezi a bolt jövedelme. A Katalizátor a gazdasági fenntarthatóság és a független kulturális gyakorlatok közötti egyensúlyt ismerte el. A HaHa díjazásával a „bátor, erőszakmentes, következetes, politikai értelemben is tudatos, nem megosztó, jövőre orientált, a minőségi oktatás iránti elvárásaiknak hangot adó önszerveződő diákmozgalmat” támogatták.