Kampány és ellenkampány Orbán Viktor fellépésén

-

A miniszterelnök egységről, rezsicsökkentésről és hagymáról beszélt a március 15-i megemlékezésen, ahol a tömeg egy részét lengyelek adták. A Szolidaritás aktivistáit inzultálták.


A nemzeti ünnep állami megemlékezésére nemcsak magyar zászlók alatt gyülekezett a nép, hiszen – mint legutóbb 2012-ben is – jelentős idegenlégiós-sereg érkezett Lengyelországból is. Igaz, akkor aznap Békemenet is volt (a tavalyi ünnepet a hóvihar elfújta). Az egyik – angolul is beszélő – lengyel kampányturista elmondta, hogy eredetileg a Békemenetre jöttek volna, de az most ugye csak március végén lesz, így ezúttal csak ünnepelnek együtt, velünk magyarokkal. A Békemenetre pedig visszajönnek, főleg, ha ilyen jó lesz az idő – mondta az idősebb lengyel férfi. Hiába a meteorológusok riogatása, hogy jön a szélvihar, a miniszterelnök beszéde – és az azt megelőző műsor – alatt végig sütött a nap. A Múzeum körút már fél tíz körül kezdett megtelni, mire Orbán Viktor mikrofonhoz jutott, már az Üllői út torkolatáig ért az embertömeg. Sokan érezték, hogy választási évben egy március 15-i ünnep sem ugyanaz, mint máskor, így rengeteg narancssárga ing vagy sál jelent meg a hallgatóság soraiban. A zászlóárusok arattak, idén a magyar mellett rengeteg székely zászló is fogyott. Utóbbi okozott némi zavart pár nyugdíjasban, akik a lengyelek piros-fehér lobogóival még megbékéltek, de azt végképp nem értették, mit keresnek itt a svéd nemzeti színek.



Putyin narancsban A zászlóerdőt aztán az tette teljessé, hogy narancssárga, putyinos zászlók is a magasba emelkedtek, jelezve, hogy mégsem mindenki Fidesz-nagygyűlésre érkezett március 15-én a Múzeumkerthez. (Utóbb a Szolidaritás azt közölte, hogy zászlótartó aktivistáikat megütötték és leköpték). Úgy hírlett, az LMP-sek kerékpáron próbálják megközelíteni az állami megemlékezés helyszínét, ha így történt, könnyű dolguk biztos nem volt, mert egy idő után az ember gyalogosan sem tudta átpréselni magát a tömegen. Vörös vagy lila Orbán Viktor idén hagymahasonlattal készült, pár izgága a közönség soraiból rögtön firtatni is kezdte, hogy a miniszterelnök vajon vörös- vagy lila hagymáról beszél-e. A halk kuncogást végül egy középkorú férfi állította le, hogy nem főzőműsorban vagyunk, inkább mindenki hallgassa a kormányfőt. Az április 6-ra fókuszáló miniszterelnök pedig éppen kijelentette, hogy a rezsicsökkentés nem mutatna jól a Nemzeti dalban, de azért mégis a forradalmi szabadságtörvények közé lehet sorolni a közműterhek állami csökkentését. Tapssal honorált mondat volt még, hogy „ha a szabadságot idegen hozza, el is viszi”, és azok a mondatok is, amelyekben arról beszélt, úgy érzi, bebizonyítottuk a világnak, hogy az erősek és bátrak nemzete vagyunk.  A tömegben sokan nyugtázták boldogan e szavakat. A beszéd végén a miniszterelnök mindenkit emlékeztetett, hogy az erős és sikeres Magyarországhoz – „amit rajtunk, magyarokon kívül senki nem akar” – egység kell, az egység neve pedig április hatodika. Így ünnepelt a lengyel–magyar egység március 15-én, Orbán Viktorral. Ha kíváncsi, máshol hogyan zajlott az ünnepi megemlékezés, kövesse percről percre frissülő cikkünket!


-