Kalifornia perrel akadályozná meg Trump kerítésének építését

Fotó: AFP / MANDEL NGAN

-

Kalifornia főügyésze keresetet nyújtott be a szövetségi kormány ellen a mexikói határra tervezett kerítés miatt. Ez tovább nehezíti, hogy Donald Trump beváltsa egyik legfőbb kampányígéretét.


A republikánus elnök szerint a fal megépítése növelné az USA biztonságát és leállítaná a kábítószer-csempészetet. Becslések szerint az építkezés akár 22 milliárd dollárba (mintegy 6 ezer milliárd forint) is kerülhet, a munkálatok pedig több mint három évig tartanának. Trump szerint a fal költségeit Mexikóval fogja megfizettetni. Mivel Mexikó erről hallani sem akar, hivatalba lépése óta Trump azt mondja, hogy az építkezés finanszírozását kezdetben amerikai költségvetési forrásokból kell megoldani, utóbb azonban megtalálja a módját, hogy Mexikó állja a számlát.

A kongresszus demokrata tagjai ellenzik a fal megépítését – ahhoz pedig, hogy a fedezete bekerülhessen a szövetségi büdzsébe, néhány demokratának igennel kellene szavaznia.

A demokrata vezetésű államok több főügyésze, köztük a kaliforniai Xavier Becerra korábban már egy sor kérdésben beperelte a Trump kormányzatot. A fal ellen San Diego szövetségi bíróságához benyújtott kereset azt állítja, hogy a fal megépítése sérti a szövetségi környezetvédelmi szabályokat, illetve a hatalmi ágak szétválasztására és a szövetségi államok jogaira vonatkozó alkotmányos előírásokat. Becerra szerint "a Trump-kormányzat ismét fittyet hány azokra a törvényekre, amelyek nem tetszenek neki", mert nem segítik elő kampányígéretének megvalósítását.

A washingtoni igazságügyi minisztérium képviselői elzárkóztak az ügy kommentálásától.

Keresetében Kalifornia arra kéri a bírót, hogy tiltsa meg a falépítést a kormánynak, amíg az nem tudja bemutatni, hogy az építkezés összeegyeztethető a környezetvédelmi törvényekkel, másrészt állapítsa meg, hogy a belbiztonsági minisztérium nem függeszthet fel akármilyen szövetségi jogszabályt a projekt megvalósítása érdekében.

A per tárgya az a 2005-ben elfogadott törvény, amely széles körű felhatalmazást adott az amerikai belbiztonsági miniszternek arra, hogy műszaki határakadályok létesítése érdekében felfüggeszthesse tucatnyi törvény, köztük környezetvédelmi jogszabályok hatályát.

A kaliforniai főügyész munkatársainak reménye szerint ha megnyerik a pert, az a 3200 kilométernyi amerikai-mexikói határ teljes egészére vonatkozna.

A Trump-adminisztráció augusztus végén bejelentette, hogy már kiválasztott négy építőipari céget a tervek szerint 9 méter magas és 9 méter széles határfal prototípusainak elkészítésére, ezeket az amerikai-mexikói határ San Diego melletti szakaszán kell majd felállítaniuk.