José Gomes: nincs több penaltíz!

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt / MTI/Czeglédi Zsolt

A szezon végén távozik a Videoton labdarúgócsapatától José Gomes vezetőedző. Lelépési pénzt nem kér, az idényt mindenképp befejezi.


A portugál szakember ezt a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában mondta el: „Agresszív kritikákban volt részem, körülbelül három héttel ezelőtt leültem a felelős vezetőkkel tárgyalni. Egy plusz egyéves szerződésem van, de én azt mondtam, nem akarom ezt a pénzt, a szezon végével véget ér a munkám, és szeretném, hogy addig a legjobbat hozzuk ki magunkból” - fogalmazott Gomes.

A Videoton ugyan az elmúlt két fordulóban győzött - előbb az Újpest, majd a Puskás Akadémia ellen - előtte azonban 12 mérkőzésen (10 bajnoki, 2 kupameccs) csak egyszer tudott nyerni. Gomes kiemelte: szerinte a fehérváriaknak még most is reális esélyük van a bajnoki ezüstéremre.

Az OTP Bank Ligában 26 forduló után a Debrecen vezet 53 ponttal, második a Győr 50 ponttal, a Videoton a harmadik 45-tel, és ugyanennyi pontja van az FTC-nek is.

José Manuel Martins Teixeira 2013. január 21-én kötött szerződést a Videotonnal. 2,5 plusz 1 évet írt alá. Korábban a Porto, a Benfica, a Málaga és a Panathinaikosz edzője volt. A plusz egy éves opciót már nem tölti ki.