Jókai Anna Kossuth-nagydíjat, Kovács Kati Kossuth-díjat kapott

Fotó: MTI/Kovács Attila / MTI/Kovács Attila

-

Áder János államfő szerint az idén kitüntetettek ismerik a „mindennek javára lenni” Weöres Sándor-i parancsát, és ennek kiteljesítésében segítségükre lehetett a rákérdezés és a rácsodálkozás képessége is.


A köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor elmondta: egy közösség erejét nemcsak a közös hit, a közös akarat, a közös cél, a közös elszánás és a közös cselekvés jelentik, mivel legalább ilyen fontos a jó szóban és a követendő példában rejlő erő. Az államfő hozzátette: „a mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek”. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Annának ítélték oda. Az írónő megjegyezte: gyermekei figyelmeztették, hogy ő az első nő, aki ebben az elismerésben részesülhetett. De hozzátette, hogy ez számára nem jelent semmi különöset, mert sosem szerette a társadalmat férfiakra és nőkre osztani. Kossuth-díjat húsz művész kapott, a Vujicsics együttes tagjai pedig megosztva kapták meg az elismerést. Széchenyi-nagydíjban John Lukacs történész részesült. Tizenkilencen Széchenyi-díjat, huszonkilencen pedig Magyar Érdemrendet vehettek át. Az elismeréseket Áder János államfő Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök mellett adta át. Kossuth-díjban részesült Baráti Kristóf hegedűművész, Bohus Zoltán üvegtervező-szobrász, Boráros Imre színművész, Dobai Péter író, Hámori Ildikó színművész, Hegedűs Endre zongoraművész, Jávori Ferenc „Fegya” zeneszerző, Kiss B. Atilla operaénekes, Kobzos Kiss Tamás zenész, Kovács Kati énekesnő, Kóti Árpád színművész, Temesi Ferenc író, Béres János furulyaművész-népzenekutató, Snétberger Ferenc gitárművész, Takács Klára operaénekes, Tímár Sándor koreográfus, Mácsai Pál színész-rendező, Mőcsényi Mihály tájépítész-kertészmérnök, Németh János szobrász-keramikus, valamint Orbán György zeneszerző. Magyar Érdemrendet többek között Mocsai Lajos szövetségi kapitány és Szilágyi István író kapott. A Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át mások mellett Bereményi Géza író-rendező, Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet, Bölcskeiné Ágai Ilona gyógypedagógus, Tőkéczki László történész és Hamza Gábor jogász.