JFK, Hollywood és Marylin ugráló cickói

Fotó: Fotó: Europress/Getty Images/Keystone / Béla Fotós

Az ötven éve meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy úgy él emlékünkben, mint egy fogkrém reklámarca: ha rá gondolunk, egy teli szájjal nevetős fiatalember jut eszünkbe. Hisz úgy emlékszünk, könnyed volt, sármos és intelligens: pontos megtestesítője az amerikai álomnak. De céljai mégsem voltak üresek: az ellentmondásaitól megszabadulni vágyó társadalomban az “egyenlőség és szabadság” programja révén egészen hihető közelségbe hozta a változást: egy olyan Amerikát, ahol a sok évszázados rasszista elnyomás után a feketéknek is lehet hangjuk.


Másik képünk róla egy meglepően meleg, őszi napon készült, 1963. november 22-én: ekkor ugyanis Dallasban, az Egyesült Államok történetében negyedikként - Lincoln, Garfield és McKinley után - Kennedy elnök is merénylet áldozata lett. Kitörölhetetlenül él a fejünkben az a néhány filmkocka, amiken a nyitott tetejű limuzinból elégedetten integet az út mellett álló embereknek, de a lövések hangja véget vet az idillnek, előrebukó teste pedig végérvényesen tudatosítja bennünk: vége. A merénylet lehetséges kivitelezőiről máig számtalan elmélet terjeng, de a tankönyekbe a sejtelmes mondatok ritkán kerülnek bele. Javarészt azt olvassuk, hogy a merénylő, Lee Harvey Oswald 12:30-kor egy hatodik emeleti tankönyvraktárból adta le végzetes lövéseit.

A korábban a Szovjetunióban is élő, kommunistákkal szimpatizáló, Castro-barát tankönyvraktári dolgozó ujjlenyomatait megtalálták a gyilkos fegyveren is. Néhány láncszem azért hiányzik, ahogy erre Oliver Stone filmrendező is kitér. Stone elkötelezett, szókimondó igazságkeresőként vizsgálja Kennedy életét, ahogy az Obamáig nyúló 2012-es The Untold History of the United States 10 részes dokumentumfilmje is egy ilyen kísérletnek írható le. A két Oscar-díjat nyert, nagy port kavart 1991-es JFK című filmjében Stone megkérdőjelezi, hogy Oswald egyedül követte volna el a bűntényt. Ahogy például a lejjebb megtekintehő interjúban meséli: a legtöbb szemtanú megerősítette, hogy az elnök fején hátul egy hatalmas seb volt látható, de ezt később egy a hadsereg által felügyelt, illegális boncoláson eltüntették.


Véletlenül lelőttem az elnököt

A különféle elméleteket és újabb bizonyítékokat felvonultató dokumentumfilmekből a kerek évfordulóra a hazai csatornák is válogattak. (Ha a Youtube hetekig nézhető kínálata nem elég vonzó.) Az egyik legizgalmasabbnak az a kanadai dokumentumfilm tűnik, amelyik egy ausztrál nyomozó négyévnyi kutatómunkáját összegzi: A JFK - Döntő bizonyítékban (JFK: The Smoking Gun, 2013) a ballisztikai eredményekre hivatkozva azt állítja, hogy nem egyetlen fegyverből származtak a golyók, amelyek megölték az elnököt. Ez felveti, hogy Oswald nem egyedül követte el tettét.

Akadnak ezen kívül kifejezetten abszurd elméletek, például, hogy John Connally texasi kormányzó (aki Kennedy mellett utazott, és szintén súlyosan megsérült) lőtt. Ez, figyelembe véve, hogy a Connally-n is átfúródó, úgynevezett mágikus lövedék (magic bullet) a hátán át a bordáit, a jobb csuklóját és a combját sebesítette meg, igazi csodaszám lenne. Mások szerint egy Moszad ügynök volt a csomagtartóban, de olyan is van, aki szerint a merényletet a sofőr intézte (miközben vezetett). Sokan kifejezetten furcsának találják, hogy az első, lepattanó lövés után a sofőr lassított.


Az emberek szeretik a hősöket, pláne ha már nem élnek és halálukat is titkok veszik körül. De félretéve a plakátfiús vonásait és a halála körüli misztikumot, Kennedy politikai munkásságában is találhatunk itt-ott figyelemreméltó eseményeket. Itt is sok a leg-leg, ami részben a körülményeknek köszönhető: ő volt az Egyesült Államok legfiatalabban megválasztott elnöke, és egyben ő is volt az első elnök, aki a 20. században született. Bármilyen szépen is hangzik története, tudvalevő, hogy politikai sikereit családja segítsége nélkül nem érhette volna el. Az apja befolyásos politikus és vagyonos üzletember volt, aki először elsőszülött fiát, az ifjú Joe-t szánta erre a pályára, de ő nem tért vissza a háborúból. Innentől az apa arra használta befolyását, hogy Johnból sikeres politikust faragjon: ez elég hamar sikerült, így John a háború és egy rövid tudósítói működés után a washingtoni képviselőház tagja lett, majd 1953-ban bekerült a szenátusba.

"Ask not what your country can do for you—ask what you can do for your country."

Nem feledhető tény, hogy JFK volt az első, aki adottságaival politikusként ki tudta használni a televízió nyújtotta lehetőségeket. Beszédeit elegancia és szellemesség jellemezte. Az övé volt az első televíziós elnökjelölti vita, amelyben fölényesen nyert a politikában sokkal tapasztaltabb, de a képernyőn idegenül mozgó Richard Nixon ellen. Sikeréhez hozzájárult az is, hogy felismerte: nincs értelme minden államban kampányolni, ezért – republikánus ellenfelével ellentétben – mellőzte azokat az államokat, ahol valamelyik pártnak nagy volt már a fölénye, elégnek látta ugyanis csak azokra koncentrálni, ahol nagyon szoros a küzdelem (lényegében így folynak az amerikai kampányok mai napig). Emellett a déli államokat teljesen alelnök-jelöltjére (és utódjára) Lyndon B. Johnsonra bízta. A jóképű elnökhöz gyönyörű feleség is dukált. Meg persze szép gyerekek. Jacquline Kennedyt tekintjük az első modern first ladynek, aki valódi karakterét is megmutatta és a mindennapokban sem csak üres vállfa akart lenni.

Nem háborús héjaként híresült el Nem háborús héjaként híresült el

Mivel Kennedy rövid időt töltött csak az elnöki székben (1961-63), nem adatott meg neki, hogy minden ígéretét valóra váltsa. Nehéz is megmondani, milyen elnökké vált volna, ha nem szakad félbe ilyen tragikusan elnöksége. Elnöki szárnypróbálgatása mindenesetre nem voltak túl sikeresek: Kubában csúfos kudarcot vallott az Egyesült Államok (és valószínűleg Kennedy) által támogatott paramilitáris alakulat Fidel Castro megdöntésére irányuló kísérlete. Részben emiatt telepített Nyikita Hruscsov, a szovjet kommunista párt első titkára rakétákat Kubába, amelyekkel könnyen célba tudták volna venni az Egyesült Államokat. Vannak, akik úgy vélik, emiatt majdnem kitört a 3. világháború. Ráadásul antikommunista programjával a vietnami háború eszkalálódásában is nagy szerepe volt: ő növelte az ottani amerikai jelenlétet pár száz főről 16 ezerre. Elnöksége második felében viszont úgy tűnt, sikerült úrrá lennie a helyzeten. Az ENSZ segítségével elérte, hogy Hruscsov leszerelje a kubai atomrakétákat. Életbe léptetette a nemzetközi atomcsendegyezményt, amely valamelyest lassította a rohamtempóban folyó nukleáris fegyverkezés ütemét.

"Ich bin ein Berliner."

Visszatekintve úgy tűnik, hogy a híres elnöki elegancia valódi tartásból és nem konfliktuskerülésből fakadt. Felvállalta, hogy építse a súlyos társadalmi igazságtalanságok feloldásához vezető utat. Sokat tett az Egyesült Államok legnagyobb foltjának, a szegregációnak az eltüntetéséért. Ez az egész társadalmat érintő kérdés mindenkitől önvizsgálatot követelt. JFK tehát kezdeményezte a polgári jogegyenlőségek törvénybe iktatását (Civil Rights Act), továbbá célul tűzte ki, hogy az iskolai étkeztetés térítésmentessé váljon a rászoruló gyermekeknek (Food Stamp Act). Ezen kívül létrehozta a mai napig viruló Békehadtestet (Peace Corps), amely fiatal diplomásokat küld fejlődő országokba, hogy segítsenek a helyi közösségeknek megküzdeni mindennapi problémáikkal. A Szövetség a haladásért (Alliance for Progress) elnevezésű program szintén szociális és társadalmi változások reményében született 1961-ben, célja a latin-amerikai országok gazdasági növekedésének támogatása volt (bár ez csak kevés sikerrel járt).

Az én másik oldala

A magazinokban jól mutat a Kennedy-család, JFK magánélete inkább a hollywoodi partik dimenziójában képzelhető el. Meglepő módon számos kilengése cseppet sem rontott megítélésén. Sokak szemében izgalmasabb és emberibb lett ezektől az elnök képe. A Jack Kennedy-nek becézett elnök nagy nőfaló hírében állt. Felesége mellé folyamatosan újabb és újabb nőismerősöket szerzett magának. Az ilyen kapcsolatok felett rendszerint elsikló Jackie Kennedy egyszer közismerten felemelte a hangját, amikor a kor szexszimbóluma túlságosan belebonyolódott az elnökbe. A mából nézve úgy tűnik, hogy Marilyn Monroe korai halálában ez a futó kapcsolat komoly szerepet játszott.

A hányatott gyermekkort maga mögött tudó, a filmvilágban érdekeit nehezen érvényesítő Marilyn megismerkedésükkor már túl volt három házasságon, jópár abortuszon és gyógyszerfüggőként próbált ismételten talpra állni. Minden problémája ellenére kisugárzása megmaradt, ezért közönsége és az elit partik résztvevői csodálták. Egy ilyen nőnek Jack sem bírt ellenállni, elkezdte csapni neki a szelet és néhány találkozás után “romantikus” hétvégét töltöttek együtt Palm Springsben. Ami Monroe-nak a világot jelentette, az az elnök számára nem volt több egy újabb skalpnál, amit a színésznő nehezen bírt elfogadni.  Egyszer Jackie-t is felhívta, hogy elmondja neki: lefeküdt az elnökkel.

"MARYLIN: Tudod, mit szeretek? Meztelenül táncolni a tükör előtt és nézni, hogyan ugrál a cicim. Azzal nincs baj."

A történet végkimenetele JFK. 45. születésnapjára, a Madison Square Gardenben rendezett koncert videójában is benne van. Monroe késik a színpadról, kicsit sejtelmes és csábos, a különböző szerektől nagyon ingatag és a csillogás mögött végtelenül szomorú. Szinte hihetetlen, dráma élő adásban.


Az 1962-es májusi buli után Marilyn Monroe állapota nem javul. Egy júliusi fotózás lesz az utolsó nyilvános szereplése, mert augusztus 3-án a színésznő öngyilkosságot követ el. Természetesen ez az eset is összeesküvés elméletek lavináját indította el. Kennedy halála nem volt az egyetlen nagy közéleti tragédia a hatvanas években: 1968-ban áprilisában Martin Luther King Jr. polgárjogi harcos, majd júniusban JFK öccse, a legfőbb ügyész Robert lesz merénylet áldozata. A sors iróniája, hogy King halála napján Robert Kennedy volt az, aki egy nagy hatású, rögtönzött beszéddel lenyugtatta a tömegeket Indianapolisban, ahová kampánykörútja állomásaként érkezett. Az egybegyűltek közül sokan tőle hallották először, hogy King meghalt. Aznap este több mint száz amerikai nagyvárosban törtek ki zavargások, de Indianapolisban nem. Ez nagyrészt beszédének köszönhető, amelyben vall bátyja haláláról is.