Jánossy Lajos: Columbia Pictures

Fotó: AFP / PEDRO UGARTE / AFP / PEDRO UGARTE

-

Löttyen az ital, Kolumbia vezet. Felszisszen a szódásüveg, már kettő van közte. Az első komolyabb csaj a lelátón, a moirák kegyetlenek.


Még el sem kezdtem, már hibáztam. De, mint minden hibának, ennek is a színét látom; Lakat T. Károly professzor felhívta figyelmem, hogy a bemutatkozó szövegemben Szabót centerhalfban „játszattam” Kispéter helyett; végzetes tévedés, korrigálom üstöllést, nehogy az internet örökkévalóságába ilyen makulával vonuljak be. Fernando Santos

Fernando Santos


Tudtam én, neszeltem, nem volt nehéz, hogy a görögökkel bajban leszek. A moirák kegyesek hozzám nem voltak. Küzdöttem. Irigykedtem. Még Németh Gábor barátomra is, akire a koreaiak jutottak; az én csoportomban legalább a japánokat csíptem volna meg; egy olyan ország lakosaként, amely Ázsiával régóta rokon és határos: mindenki ferde szemmel néz a másikra; szorítanom nekik egyszerűbb lett volna. Pedig igyekeztem nagyon! Helyettük is melegítettem, teniszkönyökömet Flectorral kenegettem, görögsalátát ebédeltem, az istenekhez fohászkodtam. Bifláztam a neveket: Karnezisz - Toroszidisz, Manolasz, Szokratisz, Holebasz - Maniatisz, Kone - Szalpingidisz, Kacuranisz, Szamarasz - Gekasz. Szövetségi kapitány:

Fernando Santos


. Találgattam leendő kedvenceimet. Felütöttem a legendás Vándor Kálmánnak, a Népszava egykori sportújságírójának - akinek a kedvéért a finoman szólva nem épp szocialista érzelmű nagyapám a lapot járatta – Labdarúgó világbajnokságok című kötetét. Ráleltem az kultúrhistóriailag-irodalomtörténetileg oly fontos szövegrészre: „… you hase football player!” – „… te hitvány futballista!” a Lear királyból. Biztattam magam azzal, hogy „[a]hogy múltak az évezredek, évszázadok, a labda hol itt, hol ott bukkant fel újra, mindig változó, de egyre szabályosabb játékformában. Így jutunk el a görögöknél ismert spharta, a latinok által kedvelt harpastum, majd a hurling, a soulé és calcio fiorentinon keresztül napjainkig…” Segítségül hívtam Huizingát, a Homo ludenst és böngésztem a VS-től kapott háttéranyagot. Amikor a tévéújságot bújtam, szemembe ötlött, hogy a Dunán fél ötkor Az oroszlán ugrani készül megy. Ezt jó előjelnek vettem, a görög oroszlánokra gondoltam íziben. Cigiztem, mint Váczi Zoli, kisfröccsöztem, mint Kocsis Lajos. Vívódásaim mégsem csillapultak. Előző éjszaka arra riadtam, Kolumbiának volt két játékosa, akik megbabonáztak, nem jutott eszembe a nevük, a computerhez ültem: Valderrama, Higuíta. A narancs tonzúrájú, driblista középpályás és a gólvonalon szaltózó, a félpályáig kifutó kapus. Igen, ha ezt a meccset elfogulatlanul adatott volna megnéznem, Kolumbiáért szorítok, nem vitás. Ezt most nem tehetem, a görögök protagonistájává szegődtem, Hellász hőseit akarom látni. És akkor már csak egy érintésre kerültem, hogy ki ne mondjam: remélem nekik itt babér terem. Kolumbia - Görögország, írók értékelése A stúdió-előzetesben elhangzott: a kolumbiaiaknak van a világon a legnagyobb rongybábújuk, ismét egy remek ómen. Ronggyá pofozzuk őket. Náluk a csirkék úsznak, ezt nem tudtam, mire vélni. Az ókori görögök találták fel a zuhanyozót. Nem mertem rosszra, az öltözőre asszociálni. 2500 görög egyszerre borotválkozott, ezzel a Guiness-bookban megdönthetetlen a helyük. Ezzel mit kezdjek? A fejemben mozgólépcsőn száguldoztak az információk. A görögöké a világ legnagyobb nyalókája. Te jó ég! Este hat órakor, amikor a Fenekelten-tó középső bójáján a peckesen és fenségesen szemlét tartó gém megtelepszik, a fiúk kifutottak a pályára. A kolumbiaiaknál felkiáltottam: Hé barátom, itt van Zapata! A védelem egyik oszlopa. És itt van Yepes, a 38 éves, legutóbb az Atalantában futballozó bekk; Istenem, a Régi idők focijában az Atalanta Garas hangján! Mi lesz itt velünk? Csupa jó név, ezeket kimondani bizsergető érzés, még ha nem ismerem őket, akkor is. Ez mégis Dél-Amerika, ahol egy kihagyott büntetőért ölnek. A pályák kokainnal felvonalazva. Kolumbia - Görögország, írók értékelése Megy a meccs. Tipikus selejtező, morgom magamban, előttem papír-ceruza. A kilencedik percben, amikor épp felállnék, hogy újabb adag bort löttyintsek a poharamba: jobbról beadás, a védelem betlizik, a végén a bekk belepiszkál, öngól. Cuadrado jobbról belép, Armero kapura tolja, Manolasz a vétkes. Manolasz, aki aztán végig a védelem legfürgébb és kitartóbb tagja. Hallom Knézy Jenőt: Vannak, akik a mennybe, vannak, akik a pokolra jutnak! Bizakodom, hogy a görög catenaccio kinyílik, csinálnak valami szokatlant. Nem, nem csinálnak szokatlant, a helyzet szokatlanságával a megszokott módon próbálnak birokra kelni. Fantáziátlan „kézilabda”, körbeadogatják a falat, ívelések. Ha és egyáltalán. Mert alapvetően rossz passzok, kötött, erőlködő nyomás. Egy Kone-kontra bevillan, hatástalanul. A kolumbiai edző, Pékerman hibátlan öltönyben; Menotti óta legalábbis a dél-amerikai trénerek, akárha koktélpartira érkeznének; ezüstös sárm, elegáns, ellenállhatatlan szenvedély. Lakat T. Károlytól közben friss levél jön, utólagos engedelmével idézem: „Csak egy aprócska "ötlet" a mai görög meccshez: mi velük vagyunk egy csoportban az őszi Eb-selejtezőkön... Ha most a vb-n szarul szerepelnek, akkor az Eb-selejtezőkre törvényszerűen és garantáltan kicserélik az egész válogatottat, kirúgják a kapitányt, stb., – ez mindig így történik a vb-n leégőkkel... – és ez nekünk nem rossz, miután jelenleg toronymagasan ők az Eb-selejtező csoport legnagyobb esélyesei. No, nem mintha egy totálisan átalakított görög válogatott ellen sokkal nagyobb esélyünk lenne, mint azok ellen, akik most játszanak...” Drága Karcsi, köszönet, de megment ez a levél? Régebben, harminc éve megmentett volna, de most? A kommunikációs tanfolyamra beutalt Pintér Attilával? Kolumbia - Görögország, írók értékelése A görögök a világranglistán a 12-ek – nem értem. A képernyőn feltűnik az első komolyabb csaj a tribünön. Melyik táborban ül? Nem fogják kitalálni! Gutiérrez vérzik, ez az esemény a pályán. A kolumbiaiak a széleken kontráznak, a görögök brusztolnak. Rodríguez az ötös sarkáról a felhőkbe bombáz. Gekasz, akinek középen kellene firkálnia, sehol. Írtam már, a kiscsapatok odaadó híve vagyok, ám a görögök még csak kicsik sem. Sajnálnám őket, éreznék együtt. Nem megy. A huszadik percben felírom: sarkalás, nekem az már l-el megy csak. Sarkalás – sehova. Két szöglet, aztán sípszó. A görögök találták fel a zuhanyozót! A második félidő kezdetéig piszmogok, bámuldozom az ablakon kifelé. Megint jönnek, huszonketten, ebből tizenegy az enyém. Ibarbót balról jobbra teszi át a mester, cserék nincsenek. A pályáról és a válogatottból hiányzó Falcaót mutatja a kamera; napszemüveg, nyitott ing, hosszú haj. Na, még ő hiányozna nekünk! Minden folytatódik ott, ahol abbahagyták. A kolumbiaiak helyenként tetszetősek; labdakezelések, cselek. Ez sem sok. Pártatlanul beléjük sem szeretnék. Az 58. percben végül döntenek fölöttem: jobb oldalról szöglet, élesen, Gutiérrez bevágja. A 62. percben felszisszen a szódás üveg: Gekasz a felső lécet üti meg. Cserék Kolumbiánál: vezetésnél jönnek a bekkek, ezt is mennyire unom. De jó Németh Gábornak! Aztán egy Szamarasz lövés. A kilencvenedik percen túl vagyunk. Felállok, tisztességből nem kapcsolom ki a készüléket. Időn túl a passz ismét jobbról jön, ott nincs Manolasz, Rodriguez lecsap: 3–0. Kolumbia - Görögország, írók értékelése Az Oedipus királyban a főhős ezt mondja: „Ki az, ki föl nem ingerlődne, hallva ily / beszédet, mely egész várossal szembeszáll?” Mire Tiresias: „Jön, ami jön, ha hallgatásba rejtem is.” Oedipus: „ Épp ami jön, azt kell hogy föltárd nekem!” Nos, ha lett volna valaki, aki ezt feltárja! Nem kellett volna hozzá nagy fantázia. De, mint tudjuk: a remény hal meg utoljára! Előre bátor seregek, ha másképp nem, állva halni meg!