Itt az újrafordított Biblia: lapozza, töltse le, böngéssze!

Fotó: Thinkstock/Europress / Thinkstock/Europress

-

HÁTTÉR

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik szenzációjának ígérkezik a protestáns Biblia átdolgozott, újrafordított, ún. revideált kiadásának (RÚF=revideált új fordítás) bemutatója. A világtörténelem legtöbb példányban megjelent könyvének magyar (protestáns) szövege 39, illetve 24 év után újult meg újra. Nyomtatva, az interneten és mobiltelefonos applikációval is olvasható.


A könyvet eddig csak azok láthatták, akik tegnapelőtt részt vettek a Magyarországi Református Egyház XIII. zsinati ciklusának tizennegyedik ülésén vagy Nagycsütörtöktől ellátogattak a bibliajarat.hu honlapra, ahol online is olvasható. Mától viszont, délután fél 3-tól a Millenárison a legszélesebb nagyközönség is kézbe veheti a nyomtatott verziót. A protestáns Bilblia legszélesebb körben ismert fordítása Károli Gáspáré, 1590-ből. 1975-ben készült el első újfordítása, amelyet 1990-ben revideáltak, azaz felülvizsgáltak, javítottak. A protestáns új fordítású Biblia szövegét gondozó Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2005 decemberében azonban úgy látta, újra eljött az idő a szöveg frissítésére. Megkezdte tehát egy újabb, átdolgozott bibliakiadás előmunkálatait. A Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottsága 2006-tól gyűjtötte az észrevételeket, 2009-ben rögzítette és értékelte ezeket. A szakértők megőrizték a bibliai szöveg tagoltságát, ám ügyeltek arra is, hogy ne csak olvasható, hanem felolvasva is jól hangzó, a ma beszélt köznyelv szintjéhez igazodó szövegeket tegyenek közzé. Igyekeztek újakkal kiváltani az archaikus kifejezéseket és megteremteni a részfordítások stílusbeli egységét. A revízióban fontos szerep jutott a nyelvi lektornak is, aki folyamatosan dolgozott a próbakiadás már megjelent szövegein is. És nem csak a szöveg újult meg, hanem a terjesztés is igyekszik megfelelni az új idők szavának. Az alap, hogy van, illetve lesz online, meg letölthető verzió, okostelefonos applikáció és hároméves „A Biblia mindenkié” jeligéjű kampány. Ám ezen felül a Bibliatársulat tervezi olyan internetes bibliaoldal indítását is, amely szakít az idehaza megszokott, statikus bibliaoldalakkal, és aktív honlapként segít a Biblia értelmezésében is: rá lehet majd keresni szavak jelentésére, képeket lehet letölteni egy-egy bibliai szakaszhoz, vagy kapcsolódó zeneműre mutat, filmet elevenít fel.


A hegyi beszéd egy részlete az újfordítású Bibliából

Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.


Ugyanez a részlet az 1908-as, revideált Károli-féle fordításban

Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.


Ugyanez a részlet a Káldi György-féle (1626), utoljára 1997-ben revideált katolikus Bibliában

Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.’ Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak.


Ugyanez a részlet a Szent István Társulat 1973 után 2003-ban újrafordított katolikus Bibliájában

Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.


A könyvkiadás „örökzöldje” – (nyomtatva több mint 5 milliárd példány)

http://bibliajarat.hu/ – itt megtalálható a most publikált újfordítás, meg a régebbiek is, telefonos applikációként, online verzióban, rendelhető nyomtatott formátum, és hamarosan e-book is http://bibliatarsulat.hu/?page_id=811#probakiadasok – a revideált protestáns Biblia próbakiadásai http://biblia.hit.hu/ – Károli Gáspár fordítása http://biblia.hu/biblia/bib_pgr.htm – Károli Gáspár fordítása, letölthető formában http://mek.oszk.hu/00100/00176/html/ – a magyar katolikus Biblia az Elektronikus Könyvtárban http://szentiras.hu/ – A Biblia katolikus és protestáns magyar fordításai (a Károli-féle verzió revideált kiadásban) http://biblia.hu/biblia/hangzob.htm – Az Újszövetség Károli-féle fordítása hangzó verzióban https://www.youversion.com/ – a Biblia 530 nyelven, 811 verzióban mobiltelefonra és tabletre http://www.crosswire.org/sword/modules/ModDisp.jsp?modType=Bibles – Bibliafordítások számtalan nyelven