Iszonyból viszony? – a Jobbik és az EU

Fotó: MTI/Soós Lajos / MTI/Soós Lajos

-

Kilépne az unióból vagy sem? Kevésbé EU-kritikus, mint öt éve? És mi kell ahhoz, hogy a többi európai radikális párt elfogadja partnerként? Befolyásolja-e megítélését a képviselőjét érintő kémbotrány? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat az EP-választás küszöbén.


„Szélsőséges vagy totalitárius eszméket valló pártokkal nem leszünk közös frakcióban” – e szavakkal utasította el a Heti Válasz kérdését Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt vezetője, hogy ülnének-e közös frakcióban az Európai Parlamentben a Jobbik vagy a görög Arany Hajnal politikusaival. A holland Geert Wilders sem adta alább, ő „fasiszta, rasszista vagy militarista” pártokat emlegetett, amelyekkel biztosan nem fog szövetséget kötni.


Ugyanakkor Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint nem lehetetlen, hogy már a következő ciklusban közös frakciót alkosson a Jobbik legalább egy-két politikusa más radikáljobbosokkal. Szerinte az oroszbarátság lehet itt a későbbiekben fontos kovász – ezenkívül most szinte csak az EU-ellenesség köti össze ezeket az erőket. Krekó emlékeztetett arra, hogy a belga, a francia és az osztrák szélsőjobb is küldött választási megfigyelőt a Krímbe, ezzel is legitimálva az ottani népszavazást. „Láthatjuk azonban most a Jobbik példáján, hogy a szélsőséges oroszbarátság diszkreditálhatja is ezen politikai szereplőket” – utalt a Kovács-ügyre.


Összetartozik-e, ami összenőhet?

Ezen túl Krekó úgy véli, fontos az is a nyugat-európai EU-szkeptikusoknak, hogy elmondhassák otthon: tőlük szélre is van valaki. És persze tény, hogy „ezek a politikai szerveződések nagyon különböző ideológiát képviselnek”, elég csak az iszlámhoz vagy Izraelhez való viszonyt tekinteni. Ám ha a Jobbik továbbra is azon az úton halad, mint korábban a nyugat-európai radikálisok, könnyen közös nevezőre juthat végül a francia vagy az osztrák szélsőjobbal is, persze, ehhez Izrael-ellenességén mindenképpen finomítani kell.

Így nem lehetetlen Krekó szerint, hogy már a következő ciklusban beszervezzenek egy jobbikos EP-képviselőt egy frakcióba: így eggyel több országból lehetne ott képviselő, és a Jobbik is kommunikálhatná úgy a dolgot, hogy megőrizte függetlenségét, de még hatékonyabban érvényesítheti érdekeit. „Legvalószínűbbnek azt tartom viszont, hogy 2019-től válhat a teljes Jobbik-delegáció valamelyik csoport részévé” – teszi hozzá Krekó.


-


Izrael, a palesztinok és a magyar sorskérdések

„A Jobbik a legrosszabb nemzetközi hírű pártok közé tartozik egész Európában. Ebben persze vaskosan benne van a hazai balliberális értelmiség kitartó nácizása és az Izrael bírálatát az antiszemitizmussal egybemosó nyugat-európai közbeszéd is. Azt azonban érdemes volna megfontolni, hogy közép-európai radikáljobbos pártként

tényleg ilyen markáns véleményt kell-e megfogalmazni a palesztin kérdésben, amely lehet szép morális küldetés, de azért lássuk be: mégsem tekinthető magyar sorskérdésnek”
– ezt már Balogh Gábor, a Barikád volt munkatársa és a Jobbegyenes szerkesztője mondja. Balogh úgy látja, a Jobbik mégiscsak elég sok dologban hasonlít a nyugat-európai radikálisokhoz ahhoz, hogy azok ne sokáig tudják nélkülözni a magyar pártot (amely ráadásul népszerűségben az európai radikáljobbos átlag felett van).

Kevésbé látja úgy Stummer János, a Jobbik erzsébetvárosi politikusa, hogy pártjának változtatnia kellene bármiben is külpolitikáján, illetve EU-politikáján. „A Jobbik Európa legerősebb nemzeti pártjaként nincs feltétlen lépéskényszerben, de minden olyan politikai erővel »kompatibilis«, amely az »Európai Egyesült Államokkal« szemben a »Nemzetek Európáját« kívánja” – mondja Stummer, aki egyébként a Jobbik-közeli, fiatal értelmiségieket tömörítő, magát alakulásakor a liberális eszmeiség és konkrétan például az akkori diáktüntetéseket szervező Hallgatói Hálózat ellenében meghatározó Magyar Tavasz Mozgalom elnöke.

De tényleg engedhet Izrael-ellenességéből a magyar radikális párt? Krekó szerint igazán szélsőséges megnyilvánulást nem is láthattunk az utóbbi időkben a Jobbiktól, amely jelenleg az üzenetek mérséklésén és így a kormányképesség erősítésén dolgozik. Az anticionizmus és ezzel becsempészve az antiszemitizmus viszont szinte fontosabb része a Jobbik ideológiájának, mint a népszerűséghez hozzájáruló cigányellenesség – mondja Krekó. Úgy látja, hogy az összeesküvés-elméletekből felépített világkép, a tőkeellenesség, a globalizációellenesség majdhogynem kiirthatatlan része a Jobbik politikájának. „A lényege ezeknek, hogy minden rossz hátterében Izrael, a zsidók állnak – amit sokszor nyíltan vagy sejtetve, de kimondanak a part vezetői is.” Ezért Krekó szerint rövid távon kevésbé várható, hogy „az axiomatikus jelentőségű antiszemitizmust a Jobbik a háta mögött hagyja”.


Azt gondolják-e, amiről beszélnek?

Pedig a kommunikáció mintha erre, illetve az európainak mondott értékek képviselete felé mozdulna el: Morvai Krisztina európai jogokat követel a párt kampányplakátjain, Pörzse Sándor arról beszél, hogy az európai politikai kultúrában elképzelhetetlen a miniszterelnök-jelölti vita elmaradása. Krekó szerint viszont a Jobbik külpolitikája masszívan keletorientált, amit a törökök, az oroszok és az irániak iránti elkötelezettség is jelez.

Az országgyűlési választás előtt arról beszéltek, hogy Vona Gábor első miniszterelnöki útja Moszkvába vezetne, a pártvezér ráadásul Krekó szerint ideológiai modellként tekint Alekszandr Duginra is, aki Oroszországban a Nemzeti Bolsevik Párton keresztül szerette volna valamiféle egységbe kovácsolni a fasizmust és a bolsevizmust.

„A nyugatellenesség, individualizmusellenesség, a demokráciával és az emberi jogokkal szembeni ambivalens attitűd zsigerileg benne van a Jobbikban, szerintem kiirthatatlan a politikájából”
– mondja Krekó.


Most is szabadulnának? Stummer János tavaly


Puhuló euroszkepszis, lebegtetett kilépés

Viszont az Európai Unióhoz való hozzáállás tekintetében az elemző szerint

„a Jobbik a keményből a puha euroszkepszis irányába mozdult el”.
Ebben szerinte ma már mérsékeltebb is, mint azok a nyugat-európai pártok, amelyek nem kívánják soraik közé fogadni. Azok egyértelműbb üzeneteket fogalmaznak meg: ki kell lépni az EU-ból , és/vagy véget kell vetni az egész uniónak.

A Jobbik mérsékeltebbé válása a politikai elemző szerint egyfelől annak köszönhető, hogy kibővült a szavazótábora, és a párt egy még szélesebb körhöz szeretne eljutni a jövőben. „Másrészt a magyar társadalom alapvetően nem EU-ellenes, és még a Jobbik szavazóinak többsége sem akar kilépni” – teszi hozzá Krekó Péter.

Ugyanakkor a nyilatkozatok szintjén elsőre nem láthatunk nagy különbséget: korábban is népszavazás szükségességéről beszélt a párt, rendre elmondva, hogy EU-tagságunk összességében nézve inkább veszteséges. Az utóbbi időkben viszont több politikusuk is azt hangoztatta: csak mások szeretnék róluk elhitetni, hogy azonnal kilépnének az EU-ból, ami helyett ők inkább elemeznék a tagság előnyeit és hátrányait, nagyobb szuverenitást vívnának ki, és népszavazáson kérdeznék meg az emberek véleményét. Azt viszont sosem jelentik ki egyértelműen, hogy maguk az Európai Unió elhagyását támogatnák. Ezt tükrözi Stummer válasza is: „A magyar embereknek feltétlenül lehetőséget kell adni arra, hogy tíz év tagság után véleményt mondhassanak Magyarország EU-tagságáról. Ez nem kérdés. És az sem, hogy ha a népakarat azt az ítéletet mondja, hogy ki kell lépni az Unióból, akkor ki kell lépni az Unióból.” A jobbikos politikus ennek realitását firtató kérdésünkre annyit válaszol:
„Van élet az Unión kívül is, ebben biztos vagyok.”
Stummerhez hasonlóan a Jobbik EP-képviselőjelöltje, Bernáth Georgina sem látja úgy, hogy pozitív irányba változott volna a párt EU-képe. Sőt, a VS-nek arról beszél: „Igen, változott a hozzáállásunk az EU-hoz, kifejezetten romlott a véleményünk, hiszen a lisszaboni szerződés óta felgyorsultak a központosítási törekvések.” De ő sem foglal állást, hogy a kilépésre szavazna-e, ugyanakkor a népszavazást szükségesnek tartja, mert „az emberek más unióra szavaztak”.

Úgy tűnik tehát, hogy bár láthatóan mérsékeltebb hangot igyekszik megütni a Jobbik, ezt a párt politikusai nem kívánják elismerni. Az Európával kapcsolatos pozitív nyilatkozatok viszont mindenképp erre mutatnak: mint Bernáth Georgina is mondja, „mi Európa-pártiak vagyunk (…),szeretjük Európát, szeretjük Európa sokszínűségét, ahol rengeteg nemzet van, saját tradícióval, hagyományokkal, szokásokkal, nyelvvel, a nemzeti összetartozás érzésével”.


Stummer János és Bernáth Georgina


Brüsszel, Strasbourg, Moszkva

És a „puha euroszkepszist” erősíti az is, hogy valóban nem a „ki kell lépni azonnal” narratívájában nyilatkoznak, hanem a tagság előnyösebbé tételére tesznek javaslatokat. Bernáth például arról beszél: „Nyilván fontos az infrastruktúra, a szökőkutak, van, akinek a 460 milliós békaátjárók építése, de ha mi határozhatnánk meg, mire költsük ezt az összeget, a presztízsberuházásokkal szemben inkább a munkahelyteremtő, foglalkoztatásnövelő beruházásokat helyeznénk előtérbe.”


Balogh Gábor úgy látja, hogy „Magyarország az elmúlt két évtizedben olyan szinten vált függővé, illetve tették azzá a nyugati piacoktól, illetve az uniós pénzügyi forrásoktól, hogy a kilépés egyik napról a másikra nem reális elképzelés. Amúgy maga az uniós szabályozás is hosszú és bonyolult procedúrát ír elő, ha valamelyik tagállam a távozás mellett dönt. Az viszont tény, hogy
a csatlakozási szerződésünk az adott körülményekhez képest is különösen rosszul sikerült, ezt mindenképp újra kellene tárgyalni. Hogy ez reális célkitűzés-e, akkor derülne ki, ha a kormány ezt egyáltalán felvetné.”
Krekó Péter egyértelműen fogalmaz: „A Jobbik EU-politikája merő szájkarate, és ezt ők is tudják.” Szerinte nyilvánvalóan nincs nagy érdekérvényesítő ereje egy olyan pártnak, amely jobb esetben is kiküld 3-6 politikust az Európai Parlamentbe, ráadásul független képviselőkként. „Mit mond a Jobbik? Hogy kimegyünk, megnézzük, tudunk-e változtatni, és ha nem, népszavazásra visszük a kérdést. Majdnem ugyanaz, mint amit a toryk mondanak, csak ők jelenleg kormányon vannak. Hogy a jobbikosok kimennek, és megváltoztatják az EP-n keresztül az EU működését, nem tűnik életszerűnek” – mondja Krekó, majd hozzáteszi:
„Az orosz kapcsolatokat persze tudják majd építgetni, ahogy azt Kovács Béla régóta csinálja – ha nem mennek rá a mostani botrányra”
– utalt az elmúlt napokban kémkedés gyanújába keveredett Kovács Béla jobbikos EP-képviselőre és képviselőjelöltre. Az orosz kapcsolat amúgy is gyakran előtérben van a Jobbik kapcsán. Balogh Gábor ennek kapcsán kifejti: „A jelenlegi egyoldalú euroatlanti függést célszerű volna multiplikálni, többirányúvá tenni, Moszkva ebben lehet fontos partner. Ám bármilyen igazságtételre várni Putyintól Kárpátalja vagy Trianon ügyében naivitás.
Oroszország a világ egyik fontos nagyhatalmi tényezője, a vele szembeni hisztérikus ellenszenv itt Közép-Európában éppen úgy életveszélyes játék, mint az egyoldalú, kritikátlan elköteleződés.
Kovács Béláról ez alapján pedig szerintem még semmit nem vehetünk biztosra. Annyit tudunk, hogy nyomoznak.”

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jobbik világméretű összeesküvésről beszélt és arról, hogy Joe Biden amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök telefonon egyeztettek a Jobbik és Kovács Béla elleni fellépésről. Kérdésünkre ehhez a gondolathoz kapcsolódott Bernáth Georgina is, aki szerint „abból adódóan, hogy az Európai Unió legnépszerűbb nemzeti pártja, a Jobbik mindig is a magyar–orosz kapcsolatok nemzetstratégiai fontosságát hirdette, az Egyesült Államok és európai szövetségeseinek célja nyilvánvalóan az, hogy az EP-választáson második helyre esélyes Jobbik a harmadik helyre kerüljön”.

A Jobbik EP-képviselőjelöltje szerint „az EP-ben Kovács Béla tagja annak a parlamentek közötti delegációnak, amely az EP és az orosz parlament között tartja a kapcsolatot, valamint ő a vezetője az Európai Parlamenten belüli európai–orosz energetikai munkacsoportnak, ebből adódóan az orosz parlamenti képviselőkkel, diplomatákkal való találkozások nélkül igencsak nehezen tudná végezni munkáját”. Sőt, Bernáth Georgina hozzáteszi: „Éppen a Jobbik kezdeményezte, hogy tegyék nyilvánossá a parlamenti képviselők és kormánytagok kettős állampolgárságát és a külföldről támogatott szervezetek pontos megjelölését annak érdekében, hogy nemzetbiztonsági szempontból mindenki tisztán láthasson.”


Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik, európai uniós zászló

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője napirend utáni felszólalását követően eltávolítja a parlamenti ülésteremben található európai uniós zászlót az Országgyűlés 2010-2014-es kormányzati ciklusának utolsó ülésén


A radikalizmus határai

Érdekes még a Fidesz EU-politikájának hasonlósága is: mint Krekó mondja, a Fidesz korábban sokkal inkább elkötelezett volt az unió iránt, míg most inkább egy euroszkeptikus vonalat visz. (Bár a Néppárton belül a szavazatait nézve Krekó szerint inkább egy „euroszervilisebb” irány jellemző rá.) Az elemző szerint retorika szintjén nehéz megmondani, hol lehet éles határvonalat húzni a két párt EU-politikája közt. A jelek szerint viszont nem sikerült elszívni a Jobbik elől a levegőt:

„Az összes olyan próbálkozás, ami a szélsőjobboldalt azáltal gyengítené, hogy az ő témáit veti fel, rövid vagy hosszú távon halálra van ítélve.”
Krekó a francia Front National és Sarkozy volt francia elnök példáját hozza, és elmondja: hiába legitimál a kormány egyfajta retorikát, a keze mindig meg lesz kötve, míg a másolt politikai gárdáé nem, így ők hitelesebben is tudják képviselni a politikai radikalizmust.

Gaudi-Nagy Tamás ügyének kezelése egyébként szintén azt mutatja, hogy a Jobbik igyekszik lerázni magáról a szélsőségesség vádja. A Pásztor István vajdasági magyar vezető leköpéséhez vezető akciótól elhatárolódott a párt, valamint közölte, hogy a párt korábbi országgyűlési képviselőjével már elváltak útjaik. Sajtóhírek szerint Gaudi-Nagy EP-képviselő szeretett volna lenni, de a párt inkább az országgyűlési választáson indította volna, míg végül két szék között a pad alá esett. Most viszont a Népszabadság értesülése szerint mégis Morvai Krisztina munkatársa lehet majd. (Kerestük Gaudi-Nagy Tamást is, de ő a tavalyi, franciaországi sajtos incidens megírása miatt nem kívánt nyilatkozni a VS-nek.)

A párt mintha már annak sem örült volna, amikor a ciklus vége felé Gaudi-Nagy – a volt jobbikos Lenhardt Balázzsal – kihajította a parlament ablakán az uniós zászlót. A zászló felgyújtásának (hivatalos Jobbik-rendezvényen ez is előfordult már) vagy kidobásának ügyében Bernáth viszont a párt jól ismert válaszát hozza: eszerint a Jobbik nem sértené mások „szent nemzeti jelképét”, de „az EU-s zászló nem egy nemzet vagy ország jelképe, hanem egy birodalmi struktúrát és egy intézményrendszert jelképez. Így ez nem sértheti egyetlen nemzet érzékenységét sem, hiszen ez egy politikai véleménynyilvánítás”.

A Political Capital igazgatója úgy látja, Gaudi-Nagy egy elszabadult hajóágyú, aki pártonkívüli frakciótagként fékezhetetlennek bizonyult. Ez gondot okozhat Morvai Krisztina esetében is majd – véli Krekó, és az élet máris őt igazolhatja. Ha ugyanis az EP-listavezető tényleg maga mellé veszi Gaudi-Nagyot a párt akarata ellenére, azzal nem épp a radikáljobbos mozgalom hitelességéhez járulhat majd hozzá.