Ismét megszüntették a Bánki Magdolna elleni etikai eljárást

Fotó: MTI/Bruzák Noémi / MTI/Bruzák Noémi

-

Bánki Magdolna februárban mondott le az orvosi kamara felügyelőbizottságának elnöki posztjáról. Az eljáró etikai bizottság május hetedikén első fokon megszüntette az ellene folyó eljárást.


Az első etikai tárgyalást még a Békés megyei területi kamara utasította el – írja a NOL. Az orvosi kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezetének Etikai Bizottsága tegnap aztán első fokon meg is szüntette az eljárást Bánki Magdolna, a kamara felügyelőbizottságának volt elnöke ellen. Először elfogultságra hivatkozva nem tárgyalta a kamara Bánki ügyét. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége azért kezdeményezte az eljárást, mert Bánki a nyilvánosság elé tárta a kamara gazdálkodásával kapcsolatos belső vizsgálat eredményét. Emellett úgy vélték, hogy Bánki alapszabályt sértett azzal, hogy testülete határozatára rendkívüli küldöttgyűlést kívánt összehívni, ahol napirenden szerepelt volna az orvosi kamara elnökének és elnökségének visszahívása. Bánki a NOL-nak elmondta: az ellene irányuló beadványt egy grémium nevében adták be, szerinte viszont közigazgatási eljárásban nem terjeszthet elő ilyen kérelmet egy testület. Ezt Bánki le is írta egy saját védelme érdekében egy a testületnek készített beadványban.