Írók, akik démonokkal éltek

-

Ha végignézünk az emberiség írásos emlékein, rögtön szembetűnnek az isteni beavatkozás nyomai. A mítoszok hemzsegnek az egymást öldöklő természetfeletti lényektől, a középkori misztikusok pedig pszichedelikus utazásokat tettek a túlvilágon. Azokról a szerzőkről nem is beszélve, akiknek rendszeresen voltak harmadik típusú találkozásaik. A világirodalom roswelli esetei következnek.


Kezdetektől fogva hittek benne az emberek, hogy vannak olyan helyek a Földön, amiken keresztül el lehet jutni a másvilágra. Barlangok, szakadékok, vulkánok, hogy csak néhányat említsünk a Pokol feltételezett kapui közül. Nem volt ez máshogy a középkorban sem, amikor ezeknek a misztikus természeti képződményeknek egy része zarándokhellyé is vált. A zarándokok fáradtságot és időt nem kímélve, gyakran gyalogszerrel tettek meg több száz kilométert, hogy átélhessék a hit dimenzióugrását, és bepillantást nyerhessenek az angyalok és démonok birodalmába.


-


A leghíresebb magyar pokoljárók, Tar Lőrinc és Krizsafán fia György Írországba zarándokoltak el, hogy Szent Patrik híres és hírhedt kénbarlangjában látomásokat élhessenek át. Erőfeszítéseiket siker koronázta, de a ránk maradt leírások szerint számos kísértést, kalandot és rémlátomást kellett elviselniük, mielőtt az angyal kinyilatkoztatásban részesítette őket. Márpedig ezek a véres tömegjelenetek bármelyik horrorfilmben felkavaróak lennének, a víziók annyira zsigeriek, hogy hozzájuk képest Hieronymus Bosch oltárképei csupán rémmese-illusztrációknak tűnnek. Az ördögök fondorlatos módon, legtöbbször alakváltóként környékezik meg őket, de nem ódzkodnak teológiai érveket sem felhozni, csak hogy megtörjék a zarándokok hitét. Eretnek retorikájuk és fenyegetéseik a legjobb ördögűzős filmekben is elhangozhatnának, természetesen egy gonosztól megszállt, kifacsart tagokkal hörgő szereplő szájából. Ajánlott irodalom: Tar Lőrinc Pokoljárása - középkori magyar víziók


“Jézus Krisztust, a leghitványabb bűnöst a zsidók és Pilátus nagyon is jogosan feszítették keresztre hatalmas vétkeiért, meg is halt, és nem támadt fel, hanem bűnei miatt velünk a Pokolba merült le, a mi hatalmunk alatt van, s örökké kínlódnia kell, ezért sem magát, sem téged megsegíteni nem tud.”

Aki az angyaloknak diktált

Az angol romantikus költészet legnagyobb prófétáját kortársai csak mint tehetséges rézmetszőt tartották számon, költészetének jelentőségét pedig csak a 20. században ismerték fel. William Blake-nek egész életében egyszerre lenyűgöző és hátborzongató látomásai voltak, amelyek alaposan rányomták bélyegüket mitikus írásaira és festményeire. Első vízióját saját bevallása szerint négyéves korában látta: Isten benézett az ablakon, amitől akkor még annyira megijedt, hogy kiabálni kezdett. A következő látomás 8-10 éves korában látogatta meg, ahogyan ő fogalmazott, angyalokat látott egy fán, fényes szárnyuk pedig úgy ragyogott az ágak között, akár a csillagok. Felesége, Catherine Sophia komolyan vette férje vízióit, a kezdetben írástudatlan asszony ráadásul olyan sokat fejlődött mellette, hogy később segített Blake-nek a rajzolásban, továbbá a látomások gyakorlatát is elsajátította. Ha a víziók nem jöttek, gyakran imádkoztak együtt éjjelente, hogy újra visszatérjenek. A természetfeletti entitásokkal egyre szorosabb és termékenyebb lett a kapcsolata, elmondása szerint például halott öccsének lelke tanította meg neki azt a különleges nyomdászati módszert, amivel sikerült egyedül előállítania maga illusztrálta könyveit.


-


Az igazi szeánszok azonban csak ezt követően kezdődtek. Az 1810-es évek végén Londonban egy John Varley nevű asztrológus és spiritiszta közreműködésével rengeteg szellemet megidéztek, akik közül többen szolgálatkészen portrét is ültek Blake-nek. Két jegyzetfüzetet és rengeteg papírlapot rajzolt tele olyan mitológiai figurák és halott történelmi személyek arcképeivel, mint a Sátán, Merlin, Heródes, Jézus Krisztus, Mohamed, Szókratész, Voltaire, Robin Hood, Osszián, az Ember, Aki A Piramisokat Építette vagy épp a Bolha Szelleme. Egyes életrajzírók szerint elképzelhető, hogy ezt az évtizedet Blake elmegyógyintézetben töltötte. Ami biztos, hogy ezekben az években már nem írt semmit, mivel rádöbbent, hogy nincs erre szüksége. Ahelyett, hogy írással fáradozott volna, belső közléssel műveit már a megszületésük pillanatában átadta az arkangyaloknak, akik nemcsak az alkotásra bátorították, de egyúttal leghűségesebb olvasói is voltak. Nem titkolta el, hogy legalább hat-hét eposszal és húsz tragédiával lepte meg az angyalokat, akik körében nagy sikert arattak számunkra nyomtalan művei. Ajánlott irodalom: William Blake: Próféciák


„Sokkal híresebb vagyok a mennyországban műveimért, mint amennyire csak fel is tudom fogni. Agyamban dolgozószobák és termek vannak tele régi képekkel és könyvekkel, melyeket az öröklétben írtam és festettem, halandó életem előtt, és ezeket a műveket arkangyalok élvezik és tanulmányozzák. Miért aggódjam tehát a halandó pénz és hír miatt?"

Cthulhu és az ősi idegenek

A gótikus horrorirodalom mestere, Howard Phillips Lovecraft az 1920-as évek második felében kezdte el hatásosan beépíteni műveibe hírhedt mitológiájának hátborzongató részleteit, amelyek kísérteties hasonlóságokat mutatnak az első Ignobel-díjjal kitütentett Erich von Däniken által terjesztett ősi idegenek elméletével. A rettegett ősi isten, Cthulhu neve először az 1926-ban írt Cthulhu hívása című novellájában hangzik el, amiről Michel Houellebecq is elismerősen nyilatkozott Lovecraftról írt könyvében. A Cthulhu-mítosz további homályos, töredezett, néha akár egymásnak is ellentmondó részleteit Lovecraft elfajzott krónikásként aztán olyan későbbi, felejthetetlen alkotásaiba csepegtette bele, mint az Árnyék Innsmouth fölött, Az őrület hegyei vagy az Árnyék az időn túlról. A Cthulhu-mítosz középpontjában a természetfeletti lények emberi civilizáció előtti uralma áll. Eszerint az emberek előtt a Földet ősi istenek, a Nagy Öregek uralták, akiknek többsége kénytelen volt elhagyni a bolygót. Néhányuk azonban hátramaradt, és azóta is az óceánok mélyén szunnyadnak a visszatérés pillanatát várva. Itt jön képbe az emberiség, Lovecraft hősei ugyanis gyakran szembesülnek ezzel a kozmikus rettenettel, olykor megakadályozva vagy éppen öntudatlanul majdnem előidézve Azathoth, Yog-Sothoth, Nyarlathotep, Shoggoth és a többi isten visszatérésével együtt érkező katasztrófát, amely a világ és az emberiség teljes pusztulásához vezetne. Lovecraft műveinek legintenzívebb, diabolikusan kavargó pillanatai azok, amelyekben a Cthulhu-mítoszt tárgyalja. Az ördögi teremtmények biológiai felépítésének vagy építészetének részletes leírásai, illetve az emberiség előtti történelmük krónikákat idéző fejezetei olvasás után még sokáig kísértenek bennünket. Ajánlott irodalom: Howard Phillips Lovecraft: Rémület Dunwichben


pokol, Cthulhu

-


“Tengeri csillag idomú fej öt belső szögéből zsákszerű vörhenyes duzzanatban végződő, ugyanilyen színű, hosszabb csövek ágaznak ki. Duzzanatokon nyomásra éles, fehér, fogszerű kinövésekkel szegélyezett, 4 cm átmérőjű, harang alakú rések nyílnak, valószínűleg szájak. Csövek, csillangók, tengericsillag-fej csúcsai felfedezés pillanatában szorosan összehajtogatva; csövek és fejnyúlványok végei törzshöz és gumós nyakhoz tapadva. Szívóssága ellenére meglepően rugalmas.”

Az űrből zuhogó információ

Philip K. Dick nevéhez felejthetetlen regényei és novellái mellett számos legenda és zavarba ejtő, misztikus történet is fűződik. Gyerekkora óta ismétlődő látomásai minden művén nyomott hagytak, sőt, életrajzát olvasva úgy érezhetjük, mintha ő maga is egy Philip K. Dick-regényből bújt volna elő. Az alternatív valóságok mesterének élete során többször is része volt természetfeletti élményekben, de ezek közül a legkülönösebb talán a 74-2-3 néven elhíresült eset volt. A számsor 1974 februárjára és márciusára utal, e két hónap során ugyanis az önmagát olykor ironikusan Szent Philként emlegető író éjszakánként médiummá vált, aki ilyenkor egy másik világ üzenetét fogadta. Az üzenet órákon keresztül pergő képek formájában érkezett, forrása pedig maga az űr volt.


pokol, Philip K. Dick

-


“Ezúttal tökéletesen befejezett, modern és absztrakt festményeket láttam, amit később az albumok alapján a Kandinszkij által kifejlesztett stílusba soroltam. Szó szerint több százezer volt; szédítő sebességgel cserélődtek [...]. Felismertem Paul Klee stílusát, és egy-kettőt Picasso különböző korszakaiból.”

Philip K. Dickre akkora hatást gyakorolt ez az élmény, hogy még tovább bonyolódott addig sem egyszerű világképe, és elhatározta, hogy megfejti az üzenet értelmét. Szövegmagyarázatokat, elmélkedéseket kezdett írni korábbi műveihez, melyek azon túl, hogy új kapukat nyitottak meg a sci-fi világában, profetikus tartalmakat is hordoztak - legalábbis az ő megközelítése szerint. Mi mindenesetre örömmel eredünk vele a titkos tanítások nyomába, ha azok olyan regényekbe vannak kódolva, mint az Ubik, az Ember a Fellegvárban vagy a Palmer Eldrich három stigmája. Az Exegézis néven ismertté vált kommentárok mintegy 8000 oldalt tesznek ki, hatásuk pedig felér a legjobb irodalmi tudatmódosítókéval. Azt nehéz lenne eldönteni, hogy az élete során átélt pszichedelikus tripeknek, halott ikertestvére kísértő emlékének, az olykor 280/178-ig felszökő vérnyomásának vagy netán egy felsőbb hatalomnak köszönhető-e az űrből érkező kinyilatkoztatás, de az tény, hogy a 20. század egyik legizgalmasabb szerzőjének elmélkedéseit bátran mellé tehetnénk a legvadabb középkori misztikusok műveinek. Ajánlott irodalom: The Exegesis of Philip K. Dick