Iráni „happy end”: a Pharrel-klip táncosai szabadok, a rendező nem

Fotó: Youtube / Zebulon Dudora

-

Óvadék ellenében kiszabadult a hat iráni fiatal, de a Pharell "Happy" című számára készült klip rendezője még rács mögött van. Az egyik fiatal az Instagramon üzent, hogy már jól van – erre Teherán blokkolta a közösségi oldalt.


A YouTube-ra feltöltött videón (lásd alább) három nő és három férfi táncol, ami a teheráni hatóságok szerint vulgáris és közszeméremsértő. Iránban 1979 óta az iszlám törvénykezés van életben, amely azt is előírja, hogy a nőknek fátyolt és bő ruházatot kell viselniük, valamint nem is táncolhatnak nyilvánosan. A videó felkerülése után a teheráni rendőrség két órán belül azonosította a fiatalokat, majd további négy órával később már le is tartóztatta őket. Az eseményekre a dal előadója, Pharell Williams és az iráni elnök is reagált Twitterén. A művész azt üzente: „Több mint szomorú, hogy ezeket a gyerekeket letartóztatták azért, mert boldogok voltak.” Az iráni mérsékelt irányvonalúak között számon tartott államfő, Hasszán Rohani is megvédte a videó szereplőit: „Az embereknek joguk van a boldogsághoz. Ne legyünk túl kemények az öröm által okozott viselkedéssel szemben.” A felvétel szereplői az iráni állami televízióban — kamerának háttal — azt mondták, átverték őket, mert ők úgy tudták, a videót nem töltik fel sehová. A táncolókat óvadék ellenében, 13 ezer dollárért szabadlábra helyezték, de a klip rendezője azóta is börtönben van. A kiszabadult fiatalok egyike már posztolt is egy képet Instagramján magáról, és megköszönte mindenkinek, aki aggódott értük. Ezzel ismét sikerült kiváltania a hatóságok haragját: blokkolták ezt a közösségi oldalt. Figyelmeztették továbbá a nőket, hogy tartsák be a törvényeket a szabályos fejkendőhasználatot illetően, mert ha nem teszik, súlyos következményekkel kell számolniuk. Közben egy világhírű iráni színésznő is kihúzta a gyufát odahaza. A „Nader és Simin – Egy elválás története” című Oscar-díjas film főszereplője, Leila Hatami a cannes-i fesztiválon puszival köszöntötte az esemény igazgatóját, és ezért hazájában 50 korbácsütést is kaphat.