Irán is rakétákkal kisérletezik

-

Újabb rakétakísérleteket hajtott végre hétfőn az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat háromnapos hadgyakorlata keretében, dacára annak, hogy az Egyesült Államok nemrég büntetőintézkedéseket vezetett be Teherán ellen, mert Washington szerint Irán a 2015-ös nukleáris megállapodás óta végrehajtott rakétatesztjeivel megsérti ezt a megállapodást.


A Forradalmi Gárda közölte a Farsz hírügynökség szerint, hogy a rakétakísérletekkel esetleges "külföldi agressziók" ellen készül fel. A hírügynökség nem közölte a tesztelt rakéták hatótávolságát.

Irán azt állítja, hogy a rakétakísérletekkel nem sérti meg a nagyhatalmakkal másfél éve megkötött nukleáris megállapodást, mert a tesztelt rakéták nem képesek atomtöltet hordozására. Megvádolta Washingtont, hogy "amatőr módon" viselkedik a kérdéssel kapcsolatban.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Iránnak katonai programjával és rakétakísérleteivel kizárólag saját határainak védelme a célja, és nem fenyeget más országokat.