Irán eleget tesz az atomegyezménynek

Fotó: AFP / JOE KLAMAR

-

Irán eleget tesz a 2015-ös atomegyezményben vállalt kötelezettségeinek - jelentette be Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója vasárnap teheráni sajtótájékoztatóján.


Amano találkozott Haszan Róháni iráni elnökkel, Mohammad Dzsavád Zaríf külügyminiszterrel, illetve Ali Akbar Szálehivel, az Iráni Atomenergia Szervezet vezetőjével.

Egy kormányzati honlap szerint Róháni azt mondta: hazája "hosszú távú együttműködést tervez a NAÜ-vel".

Szálehi eközben hangsúlyozta: nem szabad hagyni, hogy az Egyesült Államok miatt zátonyra fusson az atomalku, mert "az beláthatatlan következményekkel járna".

Az iráni tisztségviselő hangoztatta, hogy az ország szükség esetén négy napon belül visszaállhat a 20 százalékos dúsítású urán előállítására. "De nem akarjuk ezt megtenni" - tette hozzá.

Teherán kötelezte magát, hogy legfeljebb 3,5 százalékos dúsítású uránt készít, amely polgári célokra éppen elegendő. Bár a húszszázalékos dúsítású urán még a gyengén dúsított kategóriába tartozik, innen csak egy lépés a katonai célokra használható urán előállítása.

Az iszlám köztársaság 2015 nyarán megegyezett Németországgal, Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal atomprogramja korlátozásáról az ellene életbe léptetett szankciók feloldásáért cserébe.

A NAÜ véleménye ellenére Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy Irán nem tartotta be a megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Trump többször fenyegetett az egyezmény felmondásával.