Irak tovább harcol az ISIS ellen

-

Az iraki hadsereg egyik parancsnoka szombaton bejelentette, hogy a biztonsági erők hadműveletet indítottak a szíriai határ közelében egy, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fennhatósága alatt álló város visszafoglalására.


Abdul-Amír Rasíd Jaralláh altábornagy hangsúlyozta: az Irak északnyugati részén található Akasát felszabadításával azt szeretnék elérni, hogy biztonságosabbá váljon a határ menti térség és a Bagdadot a szomszédos Jordániával és Szíriával összekötő országút.

A műveletekhez a Washington vezette nemzetközi koalíció nyújt légi támogatást.

Akasát egy kisváros, amely el-Anbár tartománytól nyugatra, a dzsihadisták kezén lévő al-Káimtól, Ravától és Anától pedig délre található. Az iraki biztonsági erők és az őket támogató milíciák ezeket a településeket is visszavennék.

Az Iszlám Állam a 2014-ben megszerzett iraki területeknek már csak a töredékét tartja ellenőrzése alatt. A dzsihadisták a fenti településeken kívül a Bagdadtól 230 kilométerre északra fekvő Havíját felügyelik még.