Iparvárosi derbik kedd estéje

Fotó: Getty Images / István Hajdu

-

Manchesterben az éledezni látszó United a hullámvasutazó Cityt fogadja, Dortmundban meg komoly biztonsági előkészületek közepette a helyi Fradi-Újpestet, a Ruhr-vidéki bányászrangadót rendezik.


A Premier League egyik legfeszültebb hangulatú városon belüli párosításává emelte a pénz az utóbbi évek megerősődött Cityje a manchesteri civakodást. Carlos Tevez 2009-es pirosból kékbe öltözése egyáltalán nem javított a két klub közti viszonyon, ami még durvább lett volna, ha kicsivel később a szerződés-hosszabbításról tárgyaló Wayne Rooneyt is elcsábítja az újgazdag egylet. És akkor meg sem említettük a 2012-es bajnoki idény záró fordulóját. A két csapat az utolsó utáni pillanatig hajkurászta az aranyérmet a szó szoros értelmében, ugyanis Sergio Agüero a 93. percben lőtte a City-Queens Park Rangers győztes gólját, amely nekik a bajnoki címet, a Unitednek az ezüstöt jelentette. Ugyanebben a szezonban vívták a máig emlékezetes United-City 1-6-ot: ez a városi rivális által a Unitedre mért vereség 1955 óta a legsúlyosabb volt az Old Traffordon. A 28. fordulóból elhalasztott mai mérkőzés elsőségről egészen biztosan nem dönt, és az egy héttel ezelőtti állapotokhoz képest David Moyes MU-menedzser állásáról sem. A szurkolók jelentős részének – és ami a skót szempontjából nagyobb baj – néhány klubvezető fejében ott motoszkált a gondolat, hogy a munkaközvetítőbe küldik a tavaly nyáron kinevezett edzőt, de az Olympiakosz elleni bravúros BL-továbbjutás megmentette attól, hogy álláskeresős hírlevelekre kelljen regisztrálnia. Moyes elismerte, hogy több hibát követett el a szezon során, más kérdés, mire mennek a sajnálkozással a drukkerek, akik még egy komoly buktát aligha viselnének el.



A BL-meccs hőse, a triplázó Robin Van Persie sérülés miatt hetekre kidőlt, így nélküle kellene végre egy komolyabb csapat ellen győzelmet aratnia az MU-nak, ugyanis a tabella első hét helyén állók közül eddig csak egyet sikerült megvernie. RVP távolmaradása azt jelenti, hogy a pazar formában lévő Rooney ott kezdhet, ahol a leghasznosabb: középcsatárként. A túloldalon nyugodtabban készülnek a résztvevők, egyedül Agüero sérülése okoz fejvakarást Manuel Pellegrininek. A City első számú csatára ebben az évben alig-alig léphetett pályára, pedig nagyon kellene előre, mert sem Alvaro Negredo, sem Edin Dzeko nem jelent konstans megnyugtató megoldást. A harmadik helyen álló City lemaradása a listavezető Chelsea mögött hat pont, ám három mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a londoniak, tehát a csapatnak mindenféleképpen győznie kell ma a felzárkózáshoz. A Futballközhelyek Nagy Szótárát fellapozva a „középpályán dőlnek el a meccsek” fejezetnél hatványozottan igaz tételhez érkezünk, ami az esti derbi szakmai részét illeti. A Yaya Touré-Fernandinho páros mind fizikálisan, mind játékban veri a Fellaini-Fletcher duót, várhidi péteresen fogalmazva itt van a vendégek nyerési pontja. Manchester United-Manchester City, kedd, 20:25, Digi Sport1.


Minden idők egyik legtartalékosabb Ruhr-vidéki derbijének ígérkezik a dortmundi. A hazai Borussiának és a vendég Schalkénak összesen 14 sérüljte van (ebből 10 a gelsenkirchenieknél), nem túlzás tehát a jelző. A sok-sok hiányzó ellenére mégsem várható érdektelen meccs, sőt. A 144. Dortmund-Schalkéra kiemelten készülnek a rendőrök (háromezren biztosítják a rendet) a két tábor közti közismerten utálatos viszony miatt. Ha a sárga-feketék drukkerei bármiféle balhét szítanak, visszaesőként súlyos szankciókra számíthat a klub.



A második helyezett, mai ellenfelét egy ponttal megelőző Dortmund legutóbbi 14, Schalke elleni hazai mérkőzése alkalmával mindössze kétszer húzta be a három pontot, vagyis a statisztika nem igazán áll mellette. A kórházi jelentés ellenben igen: a Schalke legerősebb kezdőjéből öt futballistát (Ucsida, Papadopulosz, Höwedes, Aogo, Farfán) tiltott el az orvos a játéktól, a helyükre beugró pótlékok pedig derbirutin hiányában nem igazán képviselnek hasonló minőséget. Gündogan, Blaszczykowski, Szubotics, Schmelzer és Bender révén hazai oldalon ugyancsak öt alapember erősíti a lelátó sorait a kezdőcsapat helyett, ergo Jürgen Klopp kollégájához, Jens Kellerhez hasonlóan szintén összeállítási gondokkal küzd. Motivációs problémái annak ellenére nincsenek a feleknek, hogy „csak” az ezüstéremért harcol a két rivális, mert a Dortmundot/Schalkét legyőzni kis túlzással fontosabb a bajnoki címnél. Ha már a salátástálnál tartunk, a hétközi Bundesliga-forduló kimelt meccse nem ez, hanem a Bayern berlini vendégjátéka. Amennyiben a csúcsokat döntögető müncheniek legyőzik a Herthát, a többi eredménytől függetlenül ma aranyérmesek, méghozzá rekorddal: korábban egy csapat sem nyerte meg ilyen korán (márciusban) a bajnokságot. Épp ezért az Eurosport2 ezt a találkozót adja 20:30-tól élőben, a Dortmund-Schalkéra várók 22:30-tól izgulhatnak, ha a netes közvetítés előtti görnyedés helyett televízióban néznék a mérkőzést. Dortmund-Schalke 04, kedd, 22:30, Eurosport2(felvételről)