Infokommunikációs fejlesztésekre pályázhatnak a cégek

-

Tavaly év végén jelent meg az az uniós pályázat, amely elsősorban a kis- és közepes vállalkozások digitalizációját célozza. Olyan fejlesztésekre lehet pályázni a kiírás keretében, amelyek révén gördülékenyebbé és nemzetközi viszonylatban is versenyképesebbé tehető egy-egy vállalat belső működése.


A bonyolult kódjelű (GINOP-3.2.2.-8.2.4-16) pályázat keretösszege 39,4 milliárd forint, amelynek 17,5 milliárd forintos része vissza nem térítendő támogatásként, míg 21,9 milliárdos része kölcsönként pályázható. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 1 millió és 24 millió Ft között, az igényelhető kölcsön összege 1,25 millió Ft és 37,5 millió Ft között lehet, úgy, hogy az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 40 százaléka lehet.

A pályázat célja jellemzően a kkv-k hatékonyságának elősegítése a különböző vállalatirányítási és egyéb üzleti rendszerek bevezetésével és összehangolásával, valamint a felhőalapú és egyéb online elérhető üzleti szolgáltatások bevezetésével. A pályázat támogatja az eszközbeszerzés,t sőt az adott fejlesztésekhez kapcsolódó tanácsadási és betanítási költségek elszámolását is.

A támogatási kérelmek benyújtására folyamatosan, 2019. január 31-ig van lehetőség, vagyis minden vállalatnak bőven van ideje átgondolni, melyik belső folyamata átalakításával, digitalizálásával szeretne szintet lépni.


A digitalizáció szempontjai

A kkv-k többsége nem gondolkodik stratégiában saját maga digitalizációja során, de azok a cégek, amelyek elindulnak egyáltalán ezen az úton, átláthatóbban és sikeresebben működnek, mint a digitalizációs kihívásról tudomást sem vevő versenytársaik. A folyamatok, illetve a munkavégzés digitalizálásán olyan megoldásokra kell gondolni, mint az elektronikus iratkezelés vagy a csoportmunkát lehetővé tévő rendszerek.

Felhőalapú megoldások kialakításával vállalatunk informatikai háttere a mindenkori igények szerint alakíthatóvá válik, a felhőből igénybe vett szoftverekkel az éppen szükséges szoftverhasználatunkhoz igazíthatjuk a költségeinket, ami nagy előny lehet folyamatosan változó létszámú cégek költségeinek megtervezésekor. Bár a hazai kkv-k többsége nem nyitott a felhőmegoldásokra, és elsősorban biztonsági fenntartásai vannak a felhővel kapcsolatban, érdemes a publikus felhőmegoldásokon túl az üzleti környezetben ma már bevett hibrid vagy privát felhőmegoldásokban gondolkodni.

Február végén külön kitöltő program is megjelent a pályázathoz, amely segíti a pályázókat abban, hogy átláthatóan és minden részletre kiterjedően tudják leadni a támogatási igényüket a pályázati időszakban.


Másik program

A digitalizációval kapcsolatos fejlesztéspolitikai gondolkodás nem merül ki ebben a pályázatban: a kkv-k digitalizációs igényeinek kielégítésére hamarosan egy Digitalizáció tőkeprogramot indít a Széchenyi 2020 program keretében a Magyar Fejlesztési Bank. A tőkeprogram kiírásának társadalmi egyeztetése február második felében zárult, várhatóan a beérkezett észrevételek összegzését követően hamarosan kiírásra kerülhet 10 milliárdos keretösszeggel a Digitalizáció tőkeprogram. Ennek célja a tervezet szerint fejlődőképes hazai kkv-k versenyképességének további növelése új digitális technológiák (Ipar 4.0 és egyéb új digitális technológiák: pl. IoT, M2M, big data, szenzortechnológia, robotika) bevezetésével, fejlesztésével, vállalati folyamatuk új, magasabb szintű alapokra helyezésével hatékonyságuk javítása érdekében.