Ilyet se kap minden diplomafilm

Fotó: Magyar Filmunió/Magyar Nemzeti Filmalap

HÁTTÉR

A végéhez közeledő 64. berlini nemzetközi filmfesztiválon, a Berlinalén elismerő oklevelet kapott Ferge Roland El című rövidfilmje. A munka a Generation programban szerepelt.


Február 15-én délután a berlini Haus der Kulturen der Weltben adták át a díjakat. A Generation vetítéssorozat 1978 óta vonultat fel ifjúsági és gyerekfilmeket. Idén 35 országból érkezett 60 rövid- és játékfilm indult a versenyben. A beszéd nélküli, fekete-fehér rövidfilmet a nemzetközi zsűri „vizuális költeménynek” nevezte.

Ferge Roland 2013-ban az első végzős évfolyamban diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. A film a CineWork Stúdió gyártásában készült, az operatőr Kovács Ákos, a zeneszerző Kazai Ági, a producer Ferge mellett Incze Ágnes és Salamon András volt. Az munkát a filmalap támogatta.

A Berlinalén mutatkozott be Császi Ádám nagyjátékfilmje, a Viharsarok is – a meleg témát feldolgozó filmet szeretik a külföldi kritikusok. A filmfesztiválon magyar munkaként még Bucsi Réka animációs kisfilmje szerepelt, a Symphony No.42.


Szótlan film

„Bőröndöt, hangszert, kalitkát visznek magukkal. Elmennek. Vagy valamitől, valami felé menekülnek? Mi van a tekintetükben? Vajon meddig kell még cipelnünk – valamennyiünknek – ezeket a nehéz táskákat? Hol köthetünk ki végül? Ezekre a kérdésekre nekünk, a nézőknek kell válaszolnunk, miközben ezt a szótlan filmet nézzük. Sokan indulnak el a tanulás vagy egy jobb élet reményében.”