Ilyen még nem volt – két ember is macskától kapta el a tébécét

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

A macskákat pedig egy borz fertőzhette meg.


„Jelenlegi ismereteink szerint soha nem történt még a világon, hogy macskáról terjedt volna emberre a tuberkulózis. Ez az első két eset” – idézte a The Daily Telegraph a brit közegészségügyi hatóság (PHE) képviselőjét. A két beteg esetében tesztekkel bizonyították, hogy háziállatoktól érkezett a kór. Szervezetük jól reagál a kezelésekre. Az állatorvosok szerint a házimacskák úgy kaphatták el a fertőzést, hogy borzüregbe merészkedtek, vagy olyan rágcsálókkal kerültek kapcsolatba, melyek szintén jártak a borz barlangjában. A hatóság szakértői szerint állat kétféleképp fertőzheti meg az embert: vagy a légző- vagy emésztőrendszerébe jut az állatból származó kórokozó, vagy az ember bőrsérülése érintkezik egy beteg vagy elhullott állattal. Ritkán, de előfordult már, hogy háziállat adta át a betegséget. Danielle Gunn-Moore, a macskabetegségek kutatója azt mondta, nem szabad azt gondolni, hogy csak borzokat és szarvasmarhát fertőz a kórokozó. Volt már olyan esete, amelyben kutyáról került át emberre a Mycobacterium bovis baktérium, mely a tébécé egyik kórokozója. Tavaly az AHVLA brit állat-egészségügyi laboratórium kutatói kilenc macskát vizsgáltak meg, melyek ezt a mikrobát hordozták. A PHE 39 olyan embernek ajánlotta fel a tébécészűrést, aki feltehetőleg érintkezett a kilenc fertőzött macska valamelyikével. Közülük 24-en éltek a lehetőséggel, kettejüknél már kialakult tuberkulózist diagnosztizáltak, másik két embernél csak lappangott a kór.