Így nem jutott el Balu kapitány repülője San Franciscóból Új-Zélandra

Fotó: Wikipedia / Wikipedia

-

HÁTTÉR

Azt a történetet mindenki ismeri, hogy a világ leghosszabb reklámszünete a második világháború miatt volt. Az akkor sugárzott Mickey Egér rajzfilmet akkor félbeszakították és csak a győzelem után folytatták. De Pearl Harbor egy amerikai repülőgépet is váratlan rögtönzésre kényszerített.


Kevésbé köztudott, hogy a világ egyik legkalandosabb és leghosszabb repülőútja is a világégés miatt volt. A PanAm légitársaság Pacific Clipper nevű és repülő hajó becenevű Boeing 314-ese 1941. december 2-án indult el San Franciscóból, hogy néhány megálló után az új-zélandi Aucklanden szálljon le. Azonban december 7-én Japán megtámadta a Hawaiin lévő amerikai légibázist, Pearl Harbort. Az Egyesült Államok ezzel belépett a háborúba, és minden amerikai lajstromjellel ellátott gép potenciális célponttá vált a japánok számára.

A Csendes-óceánt ekkor már megszállta az egész japán flotta. Hiába beszélünk egy polgári utasszállítóról, egyetlen dologban lehetett biztos a személyzet, ha belefut egy ellenséges hajóba vagy repülőbe, lelövik a gépet. Emiatt a kapitány, Robert Ford többször konzultált a PanAm központjával, és úgy határozott, nem repül el Aucklandbe. Döntését igazolta, hogy időközben a PanAm összes légikikötőjét megtámadták a térségben. Ostrom alatt volt a Wake-sziget, Hongkong és a Fülöp-szigeteki Manila is. Az egyetlen lehetősége tehát az volt a Pacific Clippernek, ha Ausztráliában, Darwinban száll le, és ott várja meg, hogy milyen útvonalat kínál fel neki a légitársaság.

Egy hét várakozás után, az amerikai nagykövetségre megérkezett a PanAm válasza, amely már elsőre ránézésre is lehetetlent várt Fordtól. Azt, hogy nyugatra indulva jusson vissza az Egyesült Államokba. Ekkor még nem volt pontos útvonal, de abban biztos volt a legénység, hogy világ körüli útja akár hetekig tarthat.



Ausztráliából Új-Kaledóniába indultak, Noumeaba, hogy feltankolják a gépet és összeszedjék az ottragadt PanAm dolgozókat, innen pedig visszarepültek Ausztráliába. Ekkor indult az út legizgalmasabb szakasza. A Pacific Clipper a tenger fölé emelkedett, ahol bármikor belefuthatott volna egy japán őrjáratba. Az első megálló Surabaja volt, a ma Indonéziához, akkor még Holland-Indiához tartozó területen. A legénység végig abban reménykedett, hogy a japán invázió még nem érte el ezt a részt, és tud tankolni. Egy brit vadászgép miatt egy pillanatra azt hitték az utasok, hogy végük van. A gyanakvó Spitfire végül nem nyitott tüzet, hanem végigkísérte a gép landolását. Mivel a reptéren hiány volt kerozinból, autóbenzinnel indultak útra Srí Lankára. Térképek nélkül, mindössze a szélességi és hosszúsági fokokat ismerve találtak rá a repülőtérre.

Ezt követően az akkor a britek indiai gyarmatán található Karacsiba indultak, miközben nemigen bízhattak abban, hogy a gép nem fog meghibásodni a nem megfelelő üzemanyagtól. Szenteste hagyták el a kifutópályát, de a technika végül megadta magát. Hiába kaptak kerozint Srí Lankán, a hajtócsavar fúvókái eltömődtek a korábban tankolt alacsony oktánszámú üzemanyagtól. Egy kisebb javítás után másnap indulhattak el Karacsiba, majd onnan Bahreinbe. Itt csak egy katonai repülőtéren szállhattak le, mivel érkezésüket nem jelentették be.


-


Bahreinben szóltak Ford kapitánynak, hogy eszébe ne jusson átrepülni Arábia felett, mert a szaúdiak elkezdtek vadászni a szövetségesek gépeire. Egy gyors újratervezés és a PanAm-mel folytatott kisebb konzultáció után a legénység és az utasok is belementek, hogy a még mindig brit gyarmat Szudánba repüljenek. Ez sem volt teljesen kockázatmentes, át kellett haladni Mekka felett. Ford vállalta a kockázatot, bízva abban, hogy még nem telepítettek a térségbe légvédelmet.

Igaza volt, egy figyelmeztetőlövést sem adtak le a luxusgépre, simán landolt Kartumban. Itt már egy távirat fogadta Fordot, akinek a híre addigra minden PanAm dolgozóhoz eljutott. A légitársaság egyik irányítója annyit üzent, hogy Leopoldville-ben, Belga-Kongóban várják egy sörre. Ebből tudta, hogy arra kell indulnia. Kifutópálya hiányában a Pacific Clippert a Kongó folyóra tette le.

Kongóban viszont elfogyott a szárazföld, a legénység választhatott, hogy megpróbál Európa és a német légvédelem fölött elrepülni, vagy nekimegy az óceánnak és Brazília felé menekül tovább. Mivel a Luzitánia katasztrófája óta világos volt, hogy világháborúkban nem számít, hogy valaki a hadseregnek dolgozik, vagy sem, a kisebbik rosszat választották.

 


-


Műszaki hiba nélkül jutottak át az Atlanti-óceán felett. A brazil kitérő alatt érte az utasokat és a legénységet az újév. Ezután viszont már mindenki tudta, közel vannak. A PanAm-mel is újra rendszeres kapcsolatot tudtak létesíteni, pontos koordináták szerint repülhettek, a navigációval tehát időt spóroltak. Natalból Trinidadba szálltak tovább, itt már Ford kapitány bejelentette, hogy Vízkeresztre New Yorkban lesznek. Eseménytelen út után, a Pacific Clipper leszállt New Yorkban, a La Guardia repülőtéren, ahol a PanAm egy külön fogadóbizottsággal köszöntötte a vándorló gépet. San Francisco New Yorktól csak 5000 km, a Boeing 314-es 50 694 km-t és több, mint 209 órát töltött a levegőben. Ezzel ez minden idők leghosszabb olyan polgári repülőútja. A sors iróniája, hogy a II. világháború legtovább szárnyaló civil gépe, amely egyetlen háborús eseményben sem vett részt, miközben a fél világot átrepülte, pályafutását az Egyesült Államok légierejénél fejezte be. 1946-ban a US. Airforce megvásárolta a Pacific Clippert szállítási célokra.