Így lehet állása egy egyetemistának

Fotó: MTI/MTVA / Máthé Zoltán

Csütörtökig tart az ELTE virtuális állásbörzéje.


Mától csütörtök délutánig tart az ELTE – immár negyedszerre megrendezett – virtuális állásbörzéje. A munkakeresők így nem standoknál és szórólapokról tájékozódnak, hanem a cégek bemutatkozó oldalain. Rieber Gabriella, a rendezvény kommunikációs szakértője a VS.hu-nak elmondta, hogy az eddigi börzéket átlagosan 2000 releváns érdeklődő kereste fel. „Manapság a munkakeresés szinte kizárólag virtuálisan zajlik, a cégek ugyanis örülnek az ingyenes megjelenési lehetőségnek, a HR-eseknek sem kell kimozdulniuk az irodájukból, a munkavállalóknak pedig nagyon fontos szempont, hogy hogy 10 perc alatt nemcsak megtalálták az őket érdeklő ajánlatokat, de már a jelentkezésüket is beadták több helyre” – jegyezte meg Rieber Gabriella. Az ELTE oldalán karrier-tanácsadó segít, tippekkel, de akár személyes konzultációval is. Az online rendezvény egyik fő újdonsága az egyetemistabarát keresés, azaz a látogatók az ajánlatokat karok és szakok alapján szűrhetik, így valóban csak a számukra releváns hirdetéseket kell végigböngészniük. Az ELTE Karrierközpont ajánlatain kívül az állásbörze részét képezik a Profession, a Jobline és a Közigállás kifejezetten pályakezdőknek szóló ajánlatai is – egy helyen, szakokhoz igazítva, valamint több mint 400 aktuális tanári állás, az ország legkülönbözőbb pontjairól. Az ELTE Virtuális Állásbörze elérhetősége május 6. 10 óra és május 8. 17 óra között: http://allasborze.elte.hu.