Így keverték volna szexbotrányba Brezsnyev fiát a svédek és a britek

Fotó: AFP / STEFFI LOOS / AFP / STEFFI LOOS

-

Politikai nyomásgyakorlás reményében szexbotrányba akarták keverni a svéd titkosszolgálatok a '60-as években Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár fiát, Jurijt – derült ki a szervezet akkori vezetőjének most megjelent memoárjából.


A terv szerint egy női ügynöknek kellett volna elcsábítania Brezsnyev fiát egy stockholmi „pizsamapartin”. Intim együttlétüket rejtett mikrofonok és kamerák rögzítették volna. Hasonló kelepcét tervezett a svéd titkosszolgálat két további magas rangú szovjet pártfunkcionárius számára is. Olof Franstedt, a svéd titkosszolgálat volt vezetője emlékiratában úgy fogalmaz, hogy hivatalának akkoriban kevés tapasztalata volt az ilyen „pikáns akciók” lebonyolításában, ezért a brit titkosszolgálattól (MI6) kértek segítséget. A britek készségesen küldtek is egy megbízható, Ann fedőnevű ügynököt a terv megvalósítására. Ann-nek azonban végül lehetősége sem volt elcsábítani Jurij Brezsnyevet, és kénytelen volt „dolgavégezetlenül” visszatérni Londonba. A szovjet pártfőtitkár fia és a másik két kiszemelt áldozat ugyanis váratlanul távoztak stockholmi diplomata beosztásukból. Ennek magyarázatára csak évekkel később derült fény: egy akkoriban Moszkvában tevékenykedő svéd besúgó megneszelte a Stockholmban kitervelt műveletet, és figyelmeztette a szovjeteket. Franstedt a mai napig sajnálja, hogy az akció kútba esett – írta a TT svéd hírügynökség.