Így kerülhet a kormány kegyeibe egy magyarországi vállalat

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

A korrupció csatornáit vagy az együttműködés platformjait nyitják meg a stratégiai megállapodások? A TI legújabb tanulmánya szerint mindkettőt és egyiket sem.


Lobbitörvény híján a magyarországi vállalatok úgy próbálnak érdekeiknek érvényt szerezni, ahogy tudnak. Egy szűk körnek ez nagyon is jól megy, a többségnek nem igazán. A kormány az előbbiekkel együtt építi a bennfentes, haveri kapitalizmust, esetenként az utóbbiak kárára. A Transparency International (TI) legújabb, a magyarországi lobbizásról szóló tanulmányában ezt a folyamatot próbálja felfejteni.


A TI jelentése kimondja: a cégek és az állam között most megszilárduló kapcsolatrendszer legnagyobb hibája épp az, hogy intézményesíti a lobbizás ellenőrizhetetlen, rejtett fórumait, ezzel teret ad a korrupciónak, és – nem utolsó sorban – fenntartja azt a bizonytalan gazdasági környezetet, amely a beruházási hajlandóság elmúlt években tapasztalt, és várhatóan eztán is érezhető visszaeséséhez vezetett. Egy olyan országban, ahol a vállalatok és a kormányzat közötti párbeszéd jobbára a válságkommunikációra korlátozódik, ahol az üzleti siker elsősorban a politikai kapcsolatokon múlik, ahol a piacra való belépés előfeltétele a különleges helyismeret megléte, ahol a döntéshozók magánérdekei időről-időre felülírják a közérdeket, ott senki nem fektet be szívesen.

A külföldi beruházók Magyarországgal szemben kialakult bizalmatlansága sarkallta a kormányt arra, hogy stratégiai megállapodásokat kössön egyes cégekkel. De ezek a stratégiai megállapodások, illetve az általuk megnyitott kommunikációs és lobbicsatornák ahelyett, hogy csökkentették volna a kormányzattal szembeni bizonytalanságot, csak ráerősítettek arra.



A lobbizás feltételei a mostani kormány hatalomra jutása előtt is távol álltak a tökéletestől, de úgy-ahogy, kisebb-nagyobb nehézségekkel működött a dolog. Ma nincs szervezett fóruma a gazdasági és szociális partnerek közötti érdekegyeztetésnek, és


ha nincs támogatásod a legfelső politikai szintekről, semmi reményed arra, hogy fontos gazdaságpolitikai kérdésekről érdemi tárgyalást folytathass egy felelős közhivatalnokkal. Politikai támogatás nélkül ebben a rendszerben csak az idődet fecsérled.

Így lobbizunk mi

A Magyarországon működő vállalatok ma csak megfelelő politikai kapcsolatokkal őrizhetik meg versenyképességüket a Transparency szerint. Hogy ezeket kiépítsék, a vállalatvezetők minden alkalmat megragadnak. Cégeik szempontjából irreleváns országokba utazó kormányzati delegációkba jelentkeznek, csak hogy szót válthassanak a küldöttség magas rangú tagjaival, focimeccsekre járnak, hogy a VIP-páholyban szintén helyet foglaló miniszterekkel smúzolhassanak, méregdrága tanulmányokat rendelnek kormányközeli kutatóintézetektől, hogy azok megvitatása során végre találkozhassanak azokkal a politikusokkal, akik korábban nem fogadták őket.


A vállalatvezetők ezeken a találkozókon értesülhetnek a kormányzati tervekről, hiszen ágazatpolitikai konzultációk nincsenek; ilyen alkalmakkor „súghatnak” a szakpolitikusoknak, hiszen véleményükre hivatalosan keveset adnak. Ezeknek az informális találkozóknak azonban vajmi kevés közük van a transzparens lobbitevékenységhez. Legtöbbször kimerülnek az egyéni üzleti érdekek érvényesítési kísérleteiben, ahol nem az észérvek, hanem a baráti érzelmek, az illetéktelen nyomásgyakorlás a döntő.


Bennfentesek és kirekesztettek között félúton

A kormányzattal való kapcsolatuk minősége alapján három kategóriába sorolja a magyarországi cégeket a Transparency jelentése:
  • a kormányzó politikai elittel szövetségben lévő bennfentes cégek köre – ezek azok a vállalatok, amelyek a legnagyobb lobbierővel rendelkeznek, épp ezért a legtöbb állami megbízást is ők kapják, ám a stratégiai partnerek között hiába keresnénk őket
  • a kormánnyal stratégiai partnerségre lépett cégek köre – ezek azok a vállalatok, amelyek vagy a kormányzó elit gazdasági ideológiájába illeszkedő (azaz elsősorban feldolgozóipari, azon belül is jármű- és elektronikai ipari, illetve gyógyszeripari) „termelő” tevékenységet folytatnak, azaz a „jó multik” csapatához tartoznak, vagy bár „rossz multik”, de mégis sikerült stratégiai megállapodást kicsikarniuk a kormánytól (ezek a Magyar Telekom és a Telenor), cserébe rendszeresen tudnak kommunikálni a döntéshozókkal
  • a kormányzó elittel kapcsolatot létesíteni képtelen, kirekesztett cégek köre – ezek a kormányzati ideológia szerint „rossz” multinak számító, elsősorban (pénzügyi, kereskedelmi, távközlési, illetve energia) „spekulatív” szolgáltató tevékenységet folytató, különadókkal sújtott vállalkozások, valamint a magyarországi kkv-k szinte teljes köre, amelyek a kormányzattal közvetlenül alig, vagy egyáltalán nem tudnak párbeszédet kialakítani


Az ötven szerencsés

A stratégiai partnerséghez szükséges előírásoknak a Magyarországon működő, kellően nagyméretű vállalatok többsége automatikusan megfelel. A partnereket elsősorban nem is ezen kritériumok teljesülése, mintsem a legfelsőbb kormányzati körökből származó egyéni – részben ideológiai, részben pragmatikus szempontoktól vezérelt – kezdeményezések alapján választják ki.


A gyakorlatban ez általában úgy valósul meg, hogy a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásával államtitkárok, illetve miniszerek tárgyalnak a kiválasztott cégek első számú vezetőivel és ők (illetve esetenként maga a miniszterelnök) is szentesítik a megállapodást. Maguk a megállapodások viszont a Transparency szerint általában nem többek nehezen számon kérhető, elnagyolt ígéreteknél, amelyek legtöbbször alig mutatnak túl azokon a feltételeken, amelyek eleve szükségesek a stratégiai megállapodás létrejöttéhez.

Miért válhat egy cég az állam stratégiai partnerévé?
  1. legalább öt éve Magyarországon működik
  2. jelentős a hozzájárulása a magyar GDP és az export növekedéséhez
  3. legalább 5 milliárd forintot beruházott Magyarországon, és további beruházásokat tervez
  4. legalább 1000 főt foglalkoztat; új, képzett munkaerőt igénylő munkahelyeket tud létrehozni, részt vesz a munkaerő-képzésben
  5. legalább 10 százalékban magyar beszállítókkal dolgozik
Ebből a szempontból is kivételes forgatókönyv pl. a Telenoré, hiszen a cég maga kezdeményezte a partnerségi megállapodást, amelyet a kormány végül felkarolt, annak ellenére, hogy a vállalat a „rossz multik” táborát gyarapítja. Igaz, a megállapodáshoz a cég vezetője szerint az is kellett, hogy a Telenor egy a kormány számára visszautasíthatatlan ajánlattal álljon elő: újabb frekvenciákat vásárol és jelentős hálózat-bővítésbe kezd, ha partnerséget kötnek vele.



Ki mit nyer?

A stratégiai megállapodások sokak szerint nem többek pr-eseményeknél, a szó szoros értelmében vett partnerség kezdetét pedig a legritkább esetben jelentik. A Transparency által meginterjúvolt cégvezetők többsége szerint a megállapodások legalább arra jók, hogy megindíthatják a párbeszédet a kormány és a vállalat vezetői között, megnyithatnak olyan ajtókat, amelyek korábban rendre zárva voltak.

Jobb esetben ez az adott vállalat lobbierejének növekedésével jár, rosszabb esetben mindössze annyival, hogy a partnerségi szerződés létrejötte után a cégvezetőknek legalább felveszik a minisztériumokban a telefont, válaszolnak az emailjeikre, hajlandók érdemi tárgyalásokba bocsátkozni velük. Itt is érvényesül a hatalom gazdasági ideológiája: a „rossz multikat” inkább csak értesítik, ha számukra kedvezőtlen változtatásokra készülnek, a „jó multikat” viszont konzultációra is felkérik a törvényi környezet átalakítása előtt a Transparency szerint.

Ezt alátámasztja a Telenor üzletfejlesztési igazgatójának megjegyzése is, miszerint már hónapok óta „hallani lehetett”, hogy a kormány internetadót tervez, a részletekről azonban a javaslat beterjesztéséig nem értesültek. A Richter kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója pedig arról számolt be, hogy a társaság a partnerségi megállapodást követően el tudta érni, hogy a K+F ráfordításokkal továbbra is csökkenthesse az adóalapját (a stratégiai partnerségi megállapodással nem rendelkező Bayer számára nem adott ez a lehetőség).


A Transparency jelentése ugyan leszögezi, hogy a stratégiai megállapodásokat nem tekinthetjük a tisztességtelen lobbizásra való hajlandóság, vagy a korrupció iránti nagyobb fogékonyság jelének. Azt viszont a tanulmány szerzője, Bartha Attila is elismerte, hogy a megállapodásokkal megnyílt kommunikációs csatornák nagyon is alkalmasak a korrupcióra. Ahhoz, hogy a stratégiai megállapodásokat eztán se lehessen korrupcióra felhasználni, egyrészt szükség volna a kormányzat és a cégek közötti kommunkáció formális kereteinek felállítására, másrészt a vállalatoknak maguknak kellene önmérsékletet gyakorolniuk és a külföldön jól bevált viselkedési és érdekérvényesítési normákat a hazai gyakorlatba átültetniük.