Igazi filmben játszik Nicolas Cage

-

Az ember a hülye mimikával. Akinek még azt is nehezen hittük el, hogy ő az átkozott, égő halálfejes lovas. Kiderült, hogy Nicolas Cage tud rendes filmben is játszani, sőt el se rontja. A Titanic Filmfesztiválon legalábbis nem.


David Gordon Green puritán hőstörténete egyszerre mesél az Egyesült Államok azon részéről, amelyikről még az ott élők is szeretnek megfeledkezni és az apa-fiú kapcsolatok, a család fontosságáról. A kilátástalanságban, sörben és benzinben dagonyázó déli kisvárosok lakóit működtető indulatok, a megváltás lehetősége, Nicolas Cage és Tye Sheridan lehengerlő párosa – a Joe csont nélkül megugorja azt a szintet, amit a rendező másik tavalyi filmje, a Prince Avalanche állított fel. Gary (Tye Sheridan) egy diszfunkcionális, családnak is csak jó sok indulattal nevezhető borzalomban él. Szegények, a húga néma, alkoholista apja pedig csak annyi ideig foglalkozik vele, ameddig felpofozza és kifosztja. Amikor épp nem ezt teszi, részegen dűlöngél az épp aktuális városban – aztán, ha elég adósságot felhalmozott már, továbbállnak. Garynek nincsenek barátai, reális jövőképe, parttalanul sodródik apja kénye-kedve szerint, aki iránt egyszerre érez lenézést, haragot és szeretetet. De egy nap találkozik Joe-val (Nicolas Cage), egy favágó brigád börtönviselt vezetőjével, aki pártfogásába veszi a kicsit King Krulet idéző fiatalt. Bár a bejárt életútjukról csak sejtjük, hogy hasonlít, hamarosan megértjük, hogy talán életükben először van lehetőségük arra, hogy egy kicsit megváltsák magukat – és egy másik embert.



Green sosem riadt vissza a naturalizmustól, és szerencsére most sem tompította a bemutatott vidék (és közeg) borostás, vértől és lőportól maszatos világát, ahol gáncs nélküli lovagok nincsenek, a saját múltjuk súlya alatt görnyedő emberek, pitiáner pszichopaták és kiélt örömlányok viszont vannak. A leopárd-tetoválásos, szakállas és kicsit elhízott Cage pedig egyáltalán nem érződik művinek ebben a világban – nem egy erkölcsösségével kiemelkedő, önjelölt igazságosztó, csupán egy idősödő ember, aki megpróbál túlélni. Jó látni, hogy például Johny Depp-pel ellentétben, aki már egy filmjében sem tud meglenni a jellegzetes Jack Sparrow-mimika nélkül, Cage elhagyta a szemöldökfelhúzogatós-hunyorgós arckifejezéseit. Tye Sheridan pedig a Mud Ellise után itt is brillírozik a család és a megtalált apafigura között őrlődő, egyszerre dühöngő és elveszett, a felnőtté válás küszöbön álló kamasz szerepében. Nem csoda, hogy a közös jeleneteik egyértelműen a film csúcspontjai. Jól arányérzékkel megrendezett, pátosztól és hatásvadászattól mentes film a Joe, két emberről, akik ha csak ideiglenesen is, de valami olyat tudnak adni a másiknak, ami eddig hiányzott. Nicolas Cage-nek végre lehetősége van arra, hogy ne borzalmas szuperhősfilmek (Szellemlovas) vagy rémrossz debütálások (The Frozen Ground) csapnivaló főszereplőjeként, hanem kiváló, a karaktereket megértő és remekül életre keltő színészként emlékezzük rá. Ennél is jobb azonban, hogy aki a Titanic filmfesztiválon lemaradt volna mind a két vetítésről, annak csak április tizenhetedikéig kell várnia a normál mozis forgalmazásra.


A filmet április 17-én mutatja be a Cinenuovo Kft. Nem tudja, mit nézzen még a Titanicon? Szerintünk ezeket.