Idén nem másznak többet a Mount Everest serpái

Fotó: MTI / MTI

A nepáli hegyi vezetők a lavinabaleset áldozatai előtt hajtanak fejet a döntésükkel.


Döntöttek a nepáli serpák, a múlt heti lavinabaleset miatt – melyben 13-an meghaltak  – és befejezik a mászószezont  a Mount Everesten– jelentette Twitter-oldalán az AFP. „Hosszan tanácskoztunk délután, és úgy döntöttünk, hogy testvéreink tiszteletére nem mászunk már az idén” – mondta egyikük, Tulszi Gurung telefonon az alaptáborból. Egy másik serpa és egy amerikai hegymászó a táborból szintén megerősítette a hírt. Ahogy azt megírtuk, a hegyi vezetők azért fontolgattak bojkottot, mert azt akarták elérni, hogy a hegyi turizmusból származó bevételből többet kapjanak, valamint, hogy a kormány duplázza meg a tragédia áldozatainak biztosítási díjait, és hozzon létre segélyalapot. A New York Times úgy tudja, a megállapodás megszületett, tehát a Himalája többi csúcsán dolgozó serpák tovább vezethetik a gazdag hegymászókat. Jelenleg több magyar mászó is van a Himalája különböző pontjain. Az Everestet célba vevő Klein Dávid expedíciója az Indexnek délelőtt azt nyilatkozta, hogy őket nem érinti egy esetleges sztrájk és folytatják a mászást. Tibetben másznak Mount Everest északi oldalát továbbra sem érinti a serpák sztrájkja, a nepáli kormánynak kedden benyújtott petíciót a déli - nepáli - oldalon dolgozók mintegy 70 százaléka, 250 serpa írta alá - mondta el az MTI-nek Dawa Sherpa, a SPAR Everest Expedíció szervezésében is közreműködő Asian Trekking Agency ügyvezetője kedden. Az egyik legnagyobb, évi 20-25 expedíciót szervező nepáli ügynökség vezetője úgy vélte, hogy a kormány végül megegyezésre jut majd a serpákkal, mert ez mindkét fél érdeke. A munkabeszüntetés az Asian Trekkinget is érinti, a cégnek 17 ügyfele van jelenleg is a hegy déli oldalán. Nekik fel fogják ajánlani, hogy expedíciójukat "vigyék át" az északi, tibeti részre, ami azonban plusz költségekkel jár. A cégvezető közlése szerint az ügyfelek szerdán dönthetnek arról, milyen megoldást választanak. A Mount Everest megmászása elég költséges hobbi, csak az engedély tízezer dollárt tesz ki. Aki pedig kísérőt is igényel, annak sok pénzre van szüksége: egy serpa és két szakács „ára” 55-85 ezer dollár között mozog. A költségekről további részleteket, angol nyelven itt talál!