Huntelaar eredményt akar látni, mielőtt hosszabbít

Fotó: / AFP Photo / / AFP Photo

A Schalke szeretné megtartani Klaas-Jan Huntelaart, de a támadó szerint még nem érkezett el az ideje, hogy a szerződéshosszabbításról tárgyaljanak.


„Jól érzem magam a Schalkénál, de nem tudom, mi lesz” – nyilatkozott a holland játékos a Bildnek. „El kell érnünk valamit a szezonban, majd utána lehet beszélni a jövőről. Erre a beszélgetésre inkább a világbajnokság után kerül majd sor. A bajnokságban megpróbáljuk megnyerni a hátralévő négy mérkőzésünket, hogy megelőzhessük a Dortmundot és miénk legyen a második hely” – tette hozzá a holland támadó, akinek 2015-ben jár le a szerződése. Szalai Ádám csapattársa ősszel sérült volt, majd visszatérése után hamar formába lendült, és már 11 gólnál tart a bajnokságban. Szalainak azóta alig jut lehetőség, december óta csupán 67 percet tölthetett a pályán.