Hullagyalázásnak indult, de kémfilm lett

-

HÁTTÉR

A Jack Ryan az Árnyékügynök úgy értelmezi újra a Tom Clancy által megálmodott politikai krimik világát, hogy az eredeti hangulat végig megmarad. Pont annyival lett pörgősebb a film, hogy ne érezzük parlamenti közvetítésnek a gazdasági összeesküvések világát. Kenneth Brannagh nem gyalázta meg az író emlékét és olyan mozit forgatott, ami nem reformálja meg a kémfilmek műfaját, de legalább maximálisan élvezhető.


A nemrég meghalt Tom Clancy neve az egyik legértékesebb brand a világon. Az író saját regényei szinte kivétel nélkül mind bestsellerek lettek, a belőlük készült filmeket pedig minden politikai krimi rajongó könnycseppel a szemében emlegeti. Clancy nevét meg az sem koptatta meg, hogy tucatjával jelentek és jelennek meg a mai napig olyan fércmunkák, amelyeket csak valamilyen gyenge kapcsolódási pont köt az író által megteremtett univerzumokhoz. A videojátékok közül a rossz emlékezetű EndWar tökéletes példa: minden meg lehetett volna a sikerhez, csak valahogy mégis bukás lett a vége. A Jack Ryan - Shadow Recruit (Jack Ryan - Árnyékügynök) szerencsére nem aggatta magára mindenhová Tom Clancy nevét, csak a plakáton és a trailerben hirdették, hogy a film az író legnépszerűbb karakterének újragondolása lesz. Nem sokkal Clancy halála után, komoly hullagyalázás nézett ki Kenneth Brannagh új filmjéből. Szerencsére a Shadow Recruit tipikusan az a film, amit szeretünk és élvezünk, de néhány hét után elfelejtünk.


Gyere fiam kémnek, jó lesz!


A főszereplő, Jack Ryan (Chris Pine) történetébe még az egyetemen kapcsolódunk be, ahol szeptember 11. után félbehagyja a doktori tanulmányait, hogy a hazáját szolgálja. Mint minden igazhitű amerikai állampolgár, Jack is tengerészgyalogosnak áll, hadnagyi rangig viszi, de lelövik a helikopterét és súlyos gerincsérülést szenved. A fizikoterápiás rehabilitáción keresi fel Thomas Harper, a CIA-ügynök (Kevin Costner), hogy beszervezze a Céghez. Ryan egy komoly pénzintézethez épül be gazdasági elemzőként. Itt veszi észre, hogy valaki mesterségesen játszik  a dollár árfolyamával, méghozzá Moszkvából. Ezzel el is kezdődik a Tom Clancy regényekből jól ismert politikai szövevénytenger feldolgozása. Ryan Moszkvába utazik, hogy kiderítse, ki akarja tönkretenni az Egyesült Államok gazdaságát, de már rögtön az akciója elején rátámadnak. Annyit még kiderít, hogy az egész pénzügyi ármánykodást még egy terrortámadással is megtámogatja a terv kiötlője, a pénzmogul Viktor Cherevin (Kenneth Brannagh), amikor megjelenik a színen Jack barátnője, Cathy Muller doktornő (Keira Knightley), aki az elmaradt párizsi utat akarja Moszkvában pótolni.


Innentől kezdve pedig a kémfilmek tipikus kliséi jönnek: egy asztalnál az ellenséggel, a főgonosz elfogta a „főjó” csaját, akit ki kell szabadítani. Elindul a valódi akció, kontinenseken átívelő gazdasági és terrorelhárítási krimivé válik a film. Bár leírva rémesen közhelyesnek hangzik, de se a forgatókönyv, se a rendezés nem sablonos. A főgonosz például nem meséli el ördögi tervét a Bondot helyettesítő Ryannek, hanem szimplán fenyegetni és zsarolni próbálja. De olyan is van, hogy a pisztolyból kifogy a töltény. Ahogy a Clancy regényektől megszokhattuk, úgy ebben a filmben is minden részlet a helyére kerül, és valódi, politikai motivációk okozzák a konfliktust. Én még azt is elhiszem Kenneth Brannagh filmjének, hogy tényleg így működhet a CIA. De a legnagyobb meglepetése az, hogy tökéletesen sikerült újrakalibrálni Ryan karakterét, akiről már így is féltucat mozi szólt. Ryan az eredeti, Clancy-féle univerzumban kezdetben az IRA észak-ír terrorszervezet után nyomozott, majd lett fehér házi tanácsadó, aztán pedig amerikai elnök. Korábban sokkal inkább volt szótlan irodakukac, politikus és csendes adatelemző, semmint akcióhős. Chris Pine-nak éppen ezért nem volt egyszerű dolga. Mert azon túl, hogy elmebajnokból kellett átvedlenie fél-akcióhőssé, olyan színészeket követett a szerepben, mint Harrison Ford. Érdekesség, hogy Ford az első Ryan filmje előtt Han Solot játszotta, a Star Wars univerzum legendás űrcowboyát, míg Pine a Star Trek Kirk kapitányának szerepében tűnt fel az utóbbi időben.


Ahogy a legutóbbi két Star Trek filmben, Pine arcából itt se sok marad. Félórás időközönként verik péppé az ügynököt. De szemben az Enterprise kapitányával, Ryan karaktere sokkal parancskövetőbb és kötelességtudóbb. Ez valahogy Pine-nak is jobban áll, és nem lesz tőle hiteltelenebb akcióhős.  A mentorszerepig öregedett Costner tökéletesen egészíti ki a Pine-t; kellő cinizmussal vezeti be az újdonsült CIA-ügynököt a szakmába, Brannagh pedig - hiába a hülye orosz akcentus - elfogadható antagonista. 


Keira Knightley hitelesen hozza a sikító látványelem szerepét.


Az új, Tom Clancy nélküli Jack Ryan-film az írózseni bábáskodása nélkül is elfogadható darab lett. Nem reformálja meg a kémfilmek műfaját, nem egy új Bourne-rejtély, hanem egyszerűen egy akciódúsabb politikai krimi, amit egyszer érdemes megnézni. Aztán majd idővel kiderül, hogy elkapcsolunk-e a Shadow Recruitról, ha majd valamelyik kereskedelmi tévé századszor is leadja.