Hozták magukat: Kolumbia–Görögország 3–0

Fotó: AFP / ADRIAN DENNIS / AFP / ADRIAN DENNIS

-

A világbajnokság harmadik játéknapján a harmadik csoport is bemutatkozott. A nyitómeccsen a Belo Horizontei napsütésben Kolumbia megerőltetés nélkül, minimális izgalmak közepette győzte le Görögországot.


Keményen indult a meccs, ebben az amerikai bíró is partner volt, hiszen engedte a férfias, kicsit rugdosódós játékot, amely szerencsére nem tartott tovább az első öt percnél.  Veszélytelen görög távoli lövések után, amikor először mentek be a kolumbiaiak a kékek tizenhatosára, be is találtak: Cuadrado jobbról nem az ötösre, hanem a tizenegyespontra passzolt vissza, érkezett Armero, kapásból lőtt, Manolasz blokkolni próbált, de nem sikerült neki, átjutott rajta a labda, és bevánszorgott a kétségbeesetten vetődő Karnezisz mellett a jobb alsó sarokba, 1–0.


Armero gólja


A gól után támadásban maradt Kolumbia, többször is beszorította a tizenhatosára Görögországot. Majd az első negyedóra után mindkét válogatott úgy döntött, eleget rohantak, és pihentek jó tíz percet. Ezt a lassú passzolós játékot unta meg Ibarbo, aki Arjen Robbenhez hasonlóan a saját térfeléről indult meg, csak ő a bal oldalon próbálta meg lefutni a görög védelmet, Manolasz azonban tudta tartani vele a lépést, és az ötös sarkánál szerelte a kolumbiai szélsőt. A következő helyzet már a görögöké volt: Toroszidisz vállalt kapu felé egy balról beívelt szabadrúgást, de Ospina látta, nem kell vetődnie.


Colombia v Greece: Group C - 2014 FIFA World Cup Brazil

Így indult: Karnezisznek nem volt esélye



A 37. percben James Rodríguez lőtte ki kapásból a labdát az Estádio Mineirãóból. Hét perccel később Cuadrado is megpróbálta, neki nem sikerült, sőt a lövésnek nehezen nevezhető próbálkozás pályán belül maradt... Az utolsó percben Kone kísérletét védte szépen Ospina – ez volt a görögök első, valóban veszélyes támadása. A második félidő egy Szamarasz-zuhanással indult: a 47. percben tört be balról a kolumbiai tizenhatosra, elesett, de Geiger bíró mutatta, szép kísérlet volt, felkelhet a görög. Csapattársai ezután a sárgát érő szabálytalanságok elkövetésében jeleskedtek, az egyesült államokbeli játékvezető pedig pár perccel később középre mutatott: James Rodríguez jobb oldali szögletébe Aguilar tette bele a lábát, a labda Gutiérrez elé került, aki rögtön, két lépésről a kapuba passzolt, 2–0.


Gutiérrez gólja


Görögország azonnal egyenlíthetett volna: a frissen beállt Fetfacidisz passzolt kapásból középre egy hosszú oldalra átszálló ívelést, ám Gekasz nem a kapuba, hanem a felső lécre fejelt.


Gekasz kapufája


A félidő hajrájában a szövetségi kapitányok cserékkel szórakoztatták magukat, de érdemi változást nem hoztak a friss emberek sem. Amikor pedig már mindenki a hármas sípszót várta, Kolumbia még egyszer megindult és James Rodríguez lőtt köténygólt egy sarkazás után: jól jellemzi a görög csapat teljesítményét, hogy hárman sem tudták elrúgni a labdát a kicsit egymást is zavaró kolumbiaiak elől.


James Rodríguez gólja


A kolumbiaiknak az is nagy boldogságot jelent, hogy Guarín letöltötte eltiltását, így Elefántcsontpart és Japán ellen akár már játszhat.


Kolumbia–Görögország 3–0 (1–0)

C csoport, 1. játéknap, Belo Horizonte, Estádio Mineirão, vezette: Mark Geiger (amerikai egyesült államokbeli), asszisztensek: Sean Hurd (amerikai egyesült államokbeli), Joe Fletcher (kanadai). Kolumbia: Ospina – Zúñiga, Zapata, Yepes, Armero (Arias, 74.) – Sánchez, Aguilar (Mejía, 68.) – Cuadrado, James Rodríguez, Ibarbo – Gutiérrez (Jackson Martínez, 76.). Szövetségi kapitány: José Pekerman. Görögország: Karnezis – Holebasz, Papasztatopulosz, Manolas, Toroszidisz – Kone (Karagunisz, 78.), Kacuranisz, Maniatisz, Szalpingidisz (Fetfacidisz, 57.) – Gekasz (Mitroglou, 64.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos. Gól: Armero (7.), Gutierrez (58.), James Rodríguez (93.). Sárga lap: Sánchez (26.), Papasztatopulosz (52.), Szalpingidisz (55.).