Horthy-szobrot avattak Romániában

Fotó: Horváth Zoltán (CC 3.0 BY-SA)

Horthy István kormányzóhelyettes első partiumi szobrát avatták fel szombaton a Nagyvárad szomszédságában fekvő Hegyközpályi (Paleu) református templomának az udvarán.


Katona János, Hegyközpályi református lelkésze az MTI-nek vasárnap elmondta, két hónappal ezelőtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet képviselői keresték meg a szoborállítás ötletével. Elmondták, hogy a szobornak sem Magyarországon, sem Romániában nem találnak helyet, és felajánlották azt Hegyközpályinak. A lelkész megjegyezte, hogy a kormányzóhelyettesnek nem volt kötődése Hegyközpályihoz, de ennek ellenére helyet biztosított a templomkertben a szobornak. „Vállaltam a rizikót, mert megismertem Horthy István életét, és semmi olyant nem találtam benne, amibe bele lehetne kötni” – jelentette ki. Hozzátette, a szoborral nemcsak a néhai repülős tisztre emlékeznek, hanem arra a sok százezer magyar katonára is, akik a hazájukért áldozták az életüket. „A szobor a magyar katonák becsületét, hazaszeretetét, önfeláldozását jeleníti meg” – mondta Katona János. A lelkész szerint az alkotás a kenderesi Horthy-kriptában meglelhető Horthy István-szobor műkőből kiöntött mása, Glatz Sándor alkotása. A szoboravató rendezvény részvevőit Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere is köszöntötte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus az MTI-nek elmondta, a szobor magánterületre került, ezért a felállításához semmilyen hatósági engedélyre nem volt szükség. A polgármester úgy tudta, a szobor a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvány adományaként került Hegyközpályira. Horthy István kormányzóhelyettes, Horthy Miklós kormányzó fia repülős főhadnagyként vett részt a második világháborúban a keleti front hadműveleteiben. 1942 augusztus 20-án tisztázatlan okokból lezuhant repülőjével, és szörnyethalt.