Holokauszt-emlékév zsidó bojkottal?

Fotó: MTI/Bruzák / MTI/Bruzák

Józsefvárosi Sorsok Háza, Szakály Sándor nyilatkozata, a német megszállás emlékműve – a hét végén kiadott nyilatkozatot olvasva úgy tűnt, a Mazsihisznél betelt a pohár. Aztán ma azt hallottuk, hogy itt még nem tart, mert ha a kormányzat megfelelő módon reagál, ha érdemi párbeszéd indul a felsoroltakról és a holokauszt-emlékév programsorozatáról, akkor menthető a helyzet, és a Mazsihisz nem bojkottálja az emlékévet, amint azt felvetette. A vetélytárs EMIH nem csodálkozott, hogy a Mazsihisz kemény hangott ütött meg, de közölte, hogy a tiltakozás mellett alternatív programot javasol az emlékévre. A kormány első reakciója nem túl konstruktív.


A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői követelésekről beszéltek, de hangsúlyozták, hogy nem ultimátumot intéztek a kormányhoz, nem szabtak feltételeket, hiszen arra jogi eszközük sincs. Az újságírók megpróbálták kimondatni velük – hiába –, hogy pontosan hol is az a határ, amikor előáll az a helyzet, amelyet végképp nem tudnak elfogadni, és megtörténik az, amit hétvégi nyilatkozatukban előrevetítettek: hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékévet nélkülük tarthatják meg, a kapcsolódó szervezetek pedig a Civil Pályázati Alap keretében elnyert összegeket (mintegy 120-150 millió forint) sem veszik igénybe. A Mazsihisz vezetői azt azonban világossá tették, hogy elfogadhatatlan számukra

  1. a német megszállás Szabadság téri emlékműve,
  2. az, hogy Szakály Sándor a kormány alapította Veritas Intézet vezetője maradjon, hiába követte meg azokat, akiket megsértett, amikor idegenrendészeti eljárásnak nevezte a Kamenyec-Podolszkba irányuló deportálásokat
  3. és az, hogy az általuk kért szakmai garanciák és felkért szakértők részvétele nélkül nyíljon meg a Józsefvárosi pályaudvar helyén a Sorsok Háza néven is emlegetett holokauszt-intézmény, mert nem szeretnék, ha a jövő iskolásai ott azt tanulják, hogy a magyar zsidóság tragédiája a német megszállással kezdődött.
A Mazsihisz hétvégi nyilatkozatában kifogást emelt még a Terror Házában rendezett Horthy-konferencián elhangzottak miatt, valamint azért, mert történelemhamisításnak tartja, ami a közszolgálati rádió Életmentő történetek című műsorában elhangzott pár nappal karácsony előtt. Az állásfoglalás kiadásának szükségességét Heisler András, a Mazsihisz elnöke azzal magyarázta, hogy az elmúlt hónapokban olyan, a zsidóságot sértő folyamatok indultak el, amelyeknek véget szeretnének vetni. Szerintük az emlékezetkultúrába, emlékezetpolitikába nem fér bele történelemhamisítás és hazugság. Márpedig, amikor egy konferencián az hangzik el Horthyról, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar politikusa, az európai polgári értékek őrzője volt, az elfogadhatatlan. És az is, ha a közrádióban Koszorús Ferenc, a zsidó deportálásokba a csendőrség ellenében beavatkozó főtiszt történetének tanulságát úgy vonják meg, hogy a magyar reguláris haderő megvédte a zsidóságot, amelynek több mint 400 ezer tagját deportálták Auschwitzba és más lágerekbe. Heisler felhívta a figyelmet arra, hogy a német megszállás tervezett emlékműve miatt a kormánynak konfliktusai lesznek Németországgal, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Izraellel és a nemzetközi zsidó közösséggel is. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója ehhez hozzátette, félnek attól is, hogy az emlékmű a szélsőjobboldal zarándokhelyévé válhat. A kormányzat még nem reagált a Mazsihisz megkeresésére, de a szervezet vezetői remélik, ez hamar megtörténik, és megkezdődik az általuk óhajtott párbeszéd. Elégedetten nyugtázták, hogy Balog Zoltán miniszter épp most írt alá egyezményt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettel arról, hogy  magyar tanárok ott is tanulmányozhatják majd a holokauszt történetét. Az emlékezetkultúra fejlesztése, a történelem megismerése, megismertetése az egész magyar társadalomnak fontos, ez nem zsidó ügy – magyarázták a Mazsihisz vezetői.


Az EMIH is párbeszédet akar, de másképp

A tiltakozással párhuzamosan alternatív programot is hirdetni kell – ez volt a fő mondanivalója az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijának, aki sajtótájékoztatóját csaknem egyszerre tartotta a vetélytárs Mazsihiszéval, kapcsolódva annak hétvégi nyilatkozatához. Köves Slomó azt mondta, megkerülhetetlen, hogy a Mazsihiszéhoz hasonló, bizonyos határokat „kompromisszumot nem ismerő hangon” kijelelölő (az állami emlékév programjainak bojkottját is kilátásba helyező) állásfoglalások megjelenjenek a közbeszédben, de fontos az is, hogy ez a párbeszéd kilépjen a gesztusok és ellengesztusok közegéből. Az EMIH szerint ez csak úgy megy, ha nemcsak azt fogalmazzák meg, amivel nem értenek egyet, hanem alternatív programot hirdetnek (erről a részleteket lásd alább). „Ha az ember valamit bojkottál, akkor abban már nem tud részt venni, azt nem tudja megváltoztatni… csak elmondani, hogy mit nem szeretnénk, kevés, annál több kell” – mondta Köves Slomó, hozzátéve, hogy céljaik megvalósítását más zsidó szervezetekkel, a kormánnyal együtt, a véleményformáló elit támogatásával képzeli el. Az EMIH szerint vitathatatlan a magyar állam felelőssége a Horthy-korszak zsidótörvényeiben, a ’44-es deportálásokban, a második világháborúban. Köves Slomó szerint a Szabadság térre tervezett emlékmű azért problematikus, mert az ellenkezőjét sugallja, az az üzenete, hogy a magyar állam nem felel azért, ami 1944. március 19-e után történt. Köves Slomó a Szakály-ügyben nem foglalt állást, azt mondta, helytelen a történtekből szaktörténészi kérdést csinálni, ez morális kérdés, a nemzet egészének kell szembenéznie a múlttal, ami nem könnyű. (Szakály távozásához a Veritas Intézet éléről a Mazsihiszen kívül továbbra is ragaszkodik 15 zsidó vallási is civil szervezet.) Mit kellene tenni az EMIH szerint?
  1. Megörökíteni és feldolgozni a már nagyon kevés holokauszt-túlélő élettörténetét, tapasztalatait –  külföldi és hazai példák mintájára –, kölcsönös „örökbefogadás-programokkal”, életútvideókkal, családi emlékek megörökítésével – és mindezt fiatalok bevonásával.
  2. Az emlékévre szánt csaknem hétmilliárdos büdzséből javítsanak a  holokauszt-túlélők  szociális és egészségügyi helyzetén.
  3. A hiteles történelmi emlékezet érdekében egy olyan intézmény (múzeum, emlékhely, kulturális központ) létrehozását javasolja, amely a magyarok és a magyarországi  zsidók ezeréves együttélését mutatja be, mert szerinte nem lehet úgy beszélni a Holokausztról, hogy ne beszélnénk a zsidóság múltjáról és jelenéről.


A Mazsihisz biztosan nem ezt a választ várta

A Kormányzati Kommunikációs Központ arra kér mindenkit, hogy „ne csináljon az együttérző megemlékezőből politikai kérdést”. A közlemény szerint a történelmi tények önmagukért beszélnek, világosan fogalmaz az Alaptörvény, Magyarország 1944. március 19-től 1990. május 2-ig nem volt független, a kormány célja, hogy hazánkban az erkölcsi megrendülés évtizedei után legyen lelki és szellemi megújulás, az emlékezés kultúrája kialakuljon, az pedig emberiességi kérdés, hogy minden áldozatnak emlékművet állítson. A terv körüli vitákat érthetőek, áll a közleményben, amely szerint a kormányzat ugyanakkor reméli, „senki nem vonja kétségbe, hogy az 1944. március tizenkilencedike után történtek áldozatainak kijár az együttérző és tisztességes emlékezés”. 

Előre eldöntött tény volt, ki készíti az emlékművet

211 millió forint + áfa: ennyibe kerül a német megszállás Szabadság téri emlékműve, áll a Kormányzati Kommunikációs Központ közleményében. Ebből megtudni, hogy a Miniszterelnökség hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás alapján bízta meg Párkányi Raab Péter egyéni vállalkozót és a Moratus Szerkezetépítő Kft.-t – mint konzorciumot – a beruházás megvalósításával. Utólag az is kiderült, hogy a műleírásra és a koncepció-, illetve látványterv elkészítésre négy nap állt a szobrász rendelkezésére (december 31-től január 3-ig), aki azt a munkát is versenytárs nélkül végezte, mert annak értéke nem kötelezte a kormány közbeszerzési eljárásra.

Hauser Arnold: A művészet szociológiája

Akkor beszélhetünk a művészetben propagandáról, tézisszerűségről, irányzatosságról, ha a szerző politikai felfogása úgy fejeződik ki egy műben, hogy jól megkülönböztethetően, tisztán különválik a mű szűkebb értelemben vett esztétikai alkotóelemeitől. A másik esetben, tehát ott, ahol az eszmei tartalom leplezett, a mű világnézeti, illetve politikai színezetű motívumai megbonthatatlan egységet alkotnak egyéb összetevőivel, az ideológiának is nevezett világszemlélet hézagtalanul simul a mű esztétikai struktúrájába és maradéktalanul feloldódik a műalkotás egészében.”


Aki Horthyhoz is elment a Kamenyec-Podolszkijba deportáltak érdekében

„Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog, az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.” Részlet Schlachta Margit, a katolikus Szociális Testvérek Társasága nevet viselő szervezet főnöknőjének, a Keresztény Női Tábor nevű  szervezet, illetve 1949-ben betiltott párt vezetőjének korabeli beszámolójából, amely azután készült, hogy meglátogatta a körösmezei táborban a később Kamenyec-Podolszkijnál lemészárolt deportált zsidókat. Schlachta Horthynál is közbenjárt a deportáltak érdekében, sikertelenül. (idézi Majsai Tamás a História 1994. júliusi számában)