Hiánycik az építőanyag és a szakember

Fotó: iStockphoto / kamthorn

-

A cégek állítólag akár 30 százalékos béremelést is megadnak.


Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott – írja a Világgazdaság. A Mapei Kft. szerint az építőipari konjunktúra miatt már a gyárat is bővítették: az építőanyag-gyártó cég az első félévben 30 százalékos forgalomnövekedést tapasztalt az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A fellendülésnek jelentős hatása van a munkaerőpiacra: a szakemberhiány miatt már gyilkos verseny folyik a munkaerőért. A jó szakemberek megtartására a cégek nem keveset költenek: akár 30 százalékos béremelésekre is hajlandók.

Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője szerint a kivitelezői kapacitáshiány kezelésében a gyártók is elkötelezettek, több kezdeményezéssel éltek a szakemberképzés kiszélesítése érdekében. Az építőanyag-gyártók kapacitásával nincs gond, szerinte az ágazatban még vannak tartalékok.

Az építőipar fellendülése a cégalapítási kedvet is megdobta, a Bisnode szerint az első negyedévben alapított cégek többségét építőipari profillal hozták létre.