Hetek óta vegzálják a cigányokat a Gozsdu-udvar biztonsági őrei

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Két lányt a hétvégén nem akartak beengedni a Gozsdu-udvarba a származásuk miatt. Egy korábbi esetről is a VS tudomására jutott.


A hétvégén 2 lányt azért nem engedtek át a Gozsdu-udvar Madách Imre úti szakaszán, mert cigányok. Az Index szerint a lányok csak úgy mehettek át, ha biztonsági őr kíséri őket az említett területen.

A lapnak az egyik érintett elmondta: nagyjából szombat éjfél körül történt az eset. Nem a Gozsdu valamelyik helyére tartottak, azon csak átkeltek, egy szórakozóhelyről mentek, a Holló utca felől a Madách Imre tér felé, a Madách Imre úton. Ekkor állították meg őket a biztonsági őrök, és közölték velük, hogy kíséret nélkül nem mehetnek át a pár méteres szakaszon. Az őrök közül az egyiken egy „Gozsdu” feliratú kabát volt, így feltételezhető, hogy a Gozsdu-udvar alkalmazásában álló emberről van szó.

Az Index úgy tudja, hogy a Gozsdu-udvart külön cég védi, függetlenül az ott működő szórakozóhelyektől, mert egy időben megszaporodtak a külföldi vendégekre utazó zsebesek, dílerek és prostituáltak.


Korábban is előfordult

A VS-nek több fiatal hasonló inzultusról számolt be, de velük egy héttel korábban, január legvégén történt mindez. A cigány származású fiatalok egy barátjuk születésnapjára érkeztek a Gozsdu-udvar egyik szórakozóhelyére. Kora este még gond nélkül beengedték őket, ám amikor este 11 körül ketten rövid időre kimentek az udvarból – minden holmijukat a szórakozóhelyen hagyva –, vissza már nem jutottak: a biztonsági szolgálat emberei indoklás nélkül közölték velük, hogy nem léphetnek be az udvar területére. Egyikük felhívta a mulatozó társaságot, ők siettek a segítségükre, és kényszerítették ki a biztonságiakból, hogy beengedjék a fiatalokat.

A feldúlt társaság ezt követően megkereste a biztonsági szolgálat vezetőjét a helyszínen, magyarázatot kérve a történtekre. A szórakozóhely előtt meg is jelent egy férfi ugyanolyan „Gozsdu” feliratú kabátban, mint a bejáratnál álló őrök, ám az arcát símaszk takarta, a nevét sem volt hajlandó elárulni. Magyarázatot a kitiltásra nem adott, miként arra sem volt hajlandó, hogy a fiataloktól akár ő, akár a belépést megakadályozó őr bocsánatot kérjen.