Hegemón célok és délkeleti komplikációk

Petsinis Vassilis

a lundi egyetem oktatója, a marburgi Herder Intézet vendégkutatója

Hegemón célok és délkeleti komplikációk


Az európai válság újrarajzolta Európa szövetségi térképét. Főleg Dél-Európában jelentek meg a válság kvöetkeztében új politikai szereplők. Ezen új szereplők hol szélsőbaloldalról fogalmazzák meg magukat (mint például a görög Syriza mozgalom), vagy eléggé vegyes, populista szólamokkal jönnek (mint például az olasz Öt Csillag párt). Hol keményebb, hol cask finomabban kritizálják az egész EU-t. Bármi is azonban az ideológiai alapállásuk (jobb- vagy baloldali), valamennyi ilyen új mozgalmat összeköt egy közös vélemény: mindannyiuk szerint születőben van a német hegemónia, és Németország saját politikai és gazdasági modelljét kényszerítené Európára, főleg a perifériára. Két alapvető kérdés merül fel mindennek kapcsán. Valóban hegemóniát céloznak a német válságmegoldó tervek? És függetlenül ettől, miként jelenik meg az ettől való félelem Európa peremvidékein? A legtöbben a német hegemóniától való félelem kérdését cask Dél-Euróa vonatkozásában teszik fel, s próbálják meg megválaszolni. Ezért én most arra teszek kísérletet, hogy a problematikát kelet-közép-európai, nyugat-balkáni szempontból, a németek ottani szerepét illetően vizsgáljam meg. Két országot választottam ki erre: Magyarországot, ahol az Orbán-kormány alatt többször is elhidegült egymástól Berlin és Budapest, valamint Szerbiát, ahol a németek Koszovó-pártisága élesztette fel sokat régi németellenes félelmeit. De először magáról a válságról. A globalizáció megváltoztatta a nemzetközi és hazai szereplők közötti egyensúlyt. A piaci folyamatok révén a globális tőke rég túllépett az országhatárokon, és szempillantás alatt kerüli meg a Földet. A nemzetállamok piacszabályozó tevékenysége jelentős lecsökkent mindezek hatására. Jürgen Habermas is rámutat arra, hogy a mai európai válság a globális piaci folyamatok, válság egyik eleme. Nemzetállami helyett, egyre inkább – hiszen a problémák, a folyamatok is világszintűek – globális megoldásokra lehet szükség. Merkel egyetlen válasza minderre a megszorítás, de ez nem egy kizárólagos német válasz. A britektől kezdve számos jobbközép erő szerint a jóléti állam van csak válságban, és azt kell leváltani. Èppen ezért túlzás német modellről, hegemóniáról beszélni. Az EU maga is eléggé rétegzett, és a legutóbbi bővítési hullám óta három fő blokkról beszélhetünk: a német-francia-tengelyről, amelyhez az északnyugati iparosodott államokat is számíthatjuk; Dél-Európáról; és Közép-, és Délkelet-Európáról. Nem ideológiák, hanem regionális érdekek, gazdagabb és szegényebb régiók érdekei ütköznek ezért sokszor a válságmegoldási vitákban is. Ezen gazdasági vitákat sokszor plakative kulturális okokkal próbálják meg megjeleníteni. Magyarországon is lehetett hallani a német hegemóniától való félelemről. Budapest úgy érezte, hogy Berlin bizonyos tekintetben gazdasági nyomás alá próbálja helyezni. Egyes magyar politikusok egyenesen gyarmatosítástól óvtak. Az ilyen viták során nem lehet persze elfelejteni, hogy az ország társadalmi válságához a német és osztrák tulajdonú bankrendszer is hozzájárult. Magyarországon elsősorban azonban nem a német hegemónia ellen szól a közbeszéd, hanem általában megerősödött az EU-szkepticizmus. Magyarországon még a szélsőjobboldal is – ellentétben például a görög közbeszéddel – tartózkodik a németellenes kulturális sztereotípiáktól. A Berlin és Belgrád között néha kiújuló konfliktusok főleg geopolitikai természetűek. Angela Merkel 2012-ben a szerb EU-csatlakozás feltételeként szabta Koszovó elismerését. A felszínen azonban sikerült ezzel a politikával Belgrádot számos engedményre szorítani Koszovó kapcsán, a jelenlegi kormány pedig távolodik Oroszországtól az EU felé. A szerb közéleti diskurzusokban azonban többször is rámutatnak, milyen hasonlóság van aközött, ahogy a németek egykoron a horvát, s most a koszovói függetlenséget – egyértelműen a szerb nemzeti érdekek ellenében – támogatják, és ezért a lakosság körében – hasonlóan Görögországhoz – jelen vannak németellenes érzületek, amelyek sokszor egészen a náci megszállás tapasztalatából táplálkoznak. Németország önmaga Gerhard Schröder óta folyamatosan csökkenő érdeklődést tanusít a délkelet-európai region iránt, főleg azért, mert energiaellátás tekintetében fontosabbnak tartja, hogy átnézve a region, Moszkvával legyen jó kapcsolata. Németország ezen geopolitikai irányultsága miatt sokszor nem válogatja meg a szavait Délkelet-Európa kapcsán, úgy tűnhet, mintha parancsolgatna, és nem fordít elég figyelmet a régióra. Németországnak azonban már csak a sikeres válságkezelés miatt is szüksége lenne arra, hogy céljait Délkelet-Európában jobban értsék. Ehhez a német külpolitika újragondolására van szükség. Ha Németország ugyanis egyedül akarja megoldani az euro-válságot, az nem csupán a németellenességet, de az EU-ellenességet is növelni fogja.

Mi a németek szerepe ma Európában?


Európa új urai
Európa motorja

SZAVAZAT UTÁN