Hazugságspirál és nemzeti érdek – pártok reakciói az EP ülése után

Fotó: MTI/AP / Virginia Mayo

-

Az MSZP, a Jobbik és a DK bírálta Orbán Viktor brüsszeli beszédét; a Fidesz szerint a kormányfő azért küzd, hogy megvédje Magyarországot. A miniszterelnök az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt.


Az MSZP szerint "szégyenteljes hazugságspirálba került" a miniszterelnök Brüsszelben. Kicsúszott a lába alól a talaj Európában, aminek "látványos és világos bizonyítéka volt", hogy az Európai Néppárt képviselői is élesen kritizálták például a felsőoktatási, valamint a civiltörvényt. A szocialista Szanyi Tibor szerint Orbán Viktor a korrupció védelmében lépett fel. Az EP-képviselő szerint a CEU-t és a civil szervezeteket célzó támadások, valamint a "nemzeti konzultáció" égisze alatt folyó "EU-ellenes" kampány miatt kellett ismét napirendre tűzni a magyarországi politikai helyzetet.

Niedermüller Péter azt mondta, jó eséllyel fokozódik majd a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti konfliktus, ami árt a társadalomnak. A DK-s EP-képviselő szerint nincs szó Magyarország elleni támadásról, csupán a kormány politikájának elutasításáról.

A Jobbik szerint Orbán "brüsszeli színjátéka" a kettős beszéd, a maszatolás és a felelőtlen politika egyvelegének mintapéldája volt. A párt szerint nem külföldön kell kiteregetni a szennyest, vagyis megvitatni Magyarország belső kérdéseit. Bár a miniszterelnök konstruktív egyeztetésről beszélt és a politikai kultúrát kérte számon a brüsszeli vezetőkön, Magyarországon éppen ő az, aki "bolsevik módszerű, arrogáns hatalomgyakorlása során" nem ad teret ennek. A kormányfő – nem először – "egy teljesen felesleges balhéba vitte bele" az országot, miközben megint nem ejtett egyetlen szót sem "a magyar népet érintő egyik legégetőbb kérdésről", a hazai és az uniós bérek közti szakadék csökkentéséről – véli a Jobbik.

A Fidesz szerint a Jobbik most is elárulja a nemzeti érdekeket. Felháborítónak és a Jobbik-szavazókat is kijózanítónak nevezték, hogy az ellenzéki párt a nemzeti érdekek védelme helyett azokat a magyar embereket támadja, akik éppen ezt teszik Brüsszelben. „Ha a Jobbik nem árulta volna el a nemzeti érdekeket a pénzért és a hatalomért, akkor nekik is ott lenne most a helyük" – írta a Fidesz. A párt szerint Orbán éppen azért küzd Brüsszelben, hogy megóvja Magyarországot a migránsok betelepítésétől és Soros György nyomásgyakorlásától. A Jobbik azonban ismét Soros és Brüsszel érdekében szólalt meg.